Az én hetem című sorozatunkban négy író öt megadott kulcsszót felhasználva ír arról, miként élte meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most ez a készlet segített ihletet adni: dugipénz, pomádé, munkakör, káderpolitika, seggkampány.
Tele vannak az utcák Halloween estéjén, mint az megszokott: vidám zombikkal, színpompás halott menyasszonyokkal. De minden alak jelmeze nagyon másra utal most. Mintha a felfokozottság, a töklámpások, a halálfejek nem valami karneváli forgatag elemei lennének. Mintha a valóság levetette volna a maszkját, és most látjuk azt, amire amúgy nincs szemünk, amiről elkapjuk a tekintetünket. Sziasztok, halott nők, szorul a szívem, mert még csak egy nappal voltunk szombaton a „kékharisnya-tüntetés” után, és a nemjáték halott nők szellemei nagyon is közöttünk járnak. A párkapcsolati erőszak áldozataié. A folyamatosan megalázottaké. És azok szelleme is, akik már észre sem veszik, hogy miben vannak. Akiknek természetesek a beszólások, akik nem tesznek feljelentést, amikor igenis kellene, akik magukra húzzák a szégyenüket és a félelmeiket, mert tudják, segítség az nincs, stigmák viszont nagyon is.
Nem számít különálló bűncselekménynek, és a hivatalos statisztikában is alig lehet tetten érni az utcai szexuális zaklatást. Több száz nő személyes beszámolója alapján térképeztük fel a jelenséget és a férfiak felelősségét.
Tényleg felfoghatatlan, hogy ez ügyben alig történik előrelépés. Nem gondolom, hogy mondjuk az Isztambuli Egyezmény ratifikálása (amit ugye már-már mantraként ismételgetve követelünk) megoldaná a helyzetet. De nem lehet felvilágosítás, törvényi rendelkezések és nevelő munka nélkül változást elérni. Nyilván nincs varázsütés, és tudjuk mind, nem tündérmesében élünk.
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.
