szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Aradi Várban építenék fel a CEU kampuszát. A város román polgármestere szolidaritásáról biztosította és személyes találkozóra hívta Michael Ignatieff rektort.

Arad szívesen látná a CEU-t a városban, ezt a megyeszékhely polgármetsere már szándéknyilatkozatban is jelezte Michael Ignatieff rektornak amellett, hogy szolidaritásáról is biztosította a Magyarországon nemkívánatossá vált egyetem vezetőjét - adta hírül az Aradinap.ro csütörtökön.

Gheorghe Falca polgármester személyes találozóra invitálta a rektort, hogy ismertethesse vele Arad ajánlatát. Közölte:

Arad támogatja a CEU demokratikus értékrendjét,

és több városi diák amúgy is tanult már a budapesti egyetemen.

Arad egy hetven hektáron álló, több ezer négyzetméteres épületegyüttest bocsátana a CEU rendelkezésére az Aradi Várban, igaz, a vár visszaszerzésének folyamata évek óta tart már, és még nem ért véget. (Arad város és a román hadügyminisztérium már szeződést kötött a jelenleg kaszárnyának használt épületegyüttes átadásáról. A katonák akkor mennek, ha elkészül az új kaszárnya, de ez még évek kérdése.)

Mint arról beszámoltunk, Vilnius, Varsó és több osztrák város jelezte már, hogy helyet adna az Orbán-kormány álláspontja szerint "csaló", "szabálytalanul működő" és az "egyenlőknél egyenlőbb" CEU-nak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Akcióba lendült a CEU rektora külföldön

Kormányzati és kongresszusi szereplők egész sorával folytatott megbeszélést a CEU-t ért támadásról az USA-ban az egyetem rektora. Michael Ignatieff hétfőn Berlinbe utazik.