Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egy nagyon precízen előkészített, pokolgépes akcióban támadtak Ivan Gesevre.
Pokolgépes merényletet kíséreltek meg hétfőn Ivan Gesev bolgár főügyész autókonvoja ellen, ezt Boriszlav Szafarov helyettes főügyész közölte.
Szófiától 50 kilométerre délre Szamokov városának határában épp akkor történt a robbanás, amikor a főügyész páncélozott terepjárója elhajtott mellette.
Szemtanúk öt méter magas lángoszlopról számoltak be, a robbantás helyén pedig egy 40 centiméter mély, három méter átmérőjű kráter keletkezett. Senki sem sérült meg, de a hatóságok terrorcselekményként értékelik a történteket.
A pokolgép nemcsak három kilogramm trotilnak megfelelő robbanószerrel, hanem repeszekkel is megvolt töltve, a főügyész helyettese szerint egy szakszerűen előkészített merényletről van szó.
"Nyilvánvaló, hogy a robbanószerkezetet gyilkosságra, nem pedig megfélemlítésre szánták" – hangsúlyozta, és hozzátette: Gesev és vele utazó családtagjai csak csodával határos módon menekültek meg.
Bulgáriában két év alatt már öt parlamenti választást tartottak.
Gesevet 2019-ben választotta meg a Legfőbb Bírói Tanács a főügyészi posztra még Bojko Boriszov akkori miniszterelnök alatt. Boriszov ellenlábasai azóta több alkalommal is követelték Gesev távozását.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.