Korrupcióellenes kampány indult Romániában

1 perc

2004.08.10. 12:17

A Transparency International (TI) más civil szervezetekkel és az Európai Unióval közösen kampányt indított a romániai korrupció ellen, "Ne vesztegess!" szlogennel. A kampányt az EU Phare-keretéből finanszírozzák.

A tv-műsorral, internetes oldallal és tizenhárom városban élő show-műsorokkal beharangozott akció elsődleges célcsoportja az ifjúság. Szórólapokon, tájékoztató füzetekben magyarázzák a korrupció káros társadalmi hatásait.



A felvilágosítást szolgáló kampány célja feltárni, valójában mit is jelent a vesztegetés, s mennyibe kerül ez a háztartásoknak. Tudatosítani szeretnék a román állampolgárokban, hogy adójukkal már fizettek azokért a közszolgáltatásokért, amelyeket naponta újra és újra „megvesznek”.



Romániának fel kell számolnia a mindent behálózó vesztegetési gyakorlatot - mondta Günter Verheugen bővítési biztos. Ez az egyike a legégetőbb problémáknak, amelyeket az ország 2007-re várható EU-csatlakozásáig meg kell oldani. Az Európai Parlament ez évi jelentése is kritikusan szól a jelenségről.



A Transparency International Romániáról szóló tanulmánya szerint az eddigi kormányzati intézkedések nem bizonyultak hatékonynak, különösen ami a politikai korrupciót illeti. Romániát ma is a világ legkorruptabb országai között tartják számon. (euro.hu)