EU-s megoldások

Az EU alapvetően nem avatkozik bele a tagállamok állampolgársági gyakorlatába, ami nemzeti hatáskörnek minősül. Éppen ezért ahány ház, annyi szokás, s így - főleg történelmi okokból - arra is számos példa van, hogy olyanok kapnak egy országtól állampolgárságot, akik nem élnek az állam területén.

Mindenki kérheti például olasz állampolgárságát 2005 decemberéig, aki az Osztrák-Magyar Monarchia idején mai olasz területen, illetve később a Jugoszláviához került egykori olasz területeken élt, de az első világháborút követő békeszerződések hatálybalépése előtt onnan elköltözött, s ez a jog leszármazottaikat is megilleti. Tehát ha egy Budapesten élő, olasz kötődésű magyar állampolgárnak annak idején Fiuméban született vagy élt egyenes ági őse, akkor ő olasz állampolgárnak (is) számít. Mindezt egy 2000-ben született törvény teszi lehetővé, amely arról is intézkedett, nem kell huzamosan Olaszországban tartózkodnia annak, aki fel akarja venni az állampolgárságot. Jelenleg 4 millió olasz állampolgár él az anyaországon kívül - például Amerikába kivándorlók és leszármazottaik -, nekik joguk van szavazni is: külön kvóta alapján 12 parlamenti képviselőt és hat szenátort ők választanak.

Nagy-Britanniában a gyarmattartói múlt miatt van kettős állampolgárság, s a brit példa is jelzi, hogy különbséget is lehet tenni egy államon belül az állampolgárságok között. 2002-ig például még hatféle brit állampolgárság létezett, akkor egyszerűsítették a rendszert, ám még ma is négyféle van, s ezek közül csak kettő jogosít automatikusan letelepedésre és munkavállalásra a szigetországban. A többieknek a bevándorláshoz hasonló procedúrákon kell átesniük, akárcsak az idegeneknek. A legújabb állampolgárság-változatot hongkongiaknak alakították ki, akik brit útlevelet is kaptak, ám ezzel éppen Nagy-Britanniába nem lehet automatikusan belépni.

Joguk van a portugál állampolgársághoz azoknak, akik az 1975-ben önállóvá vált volt gyarmatokon vagy más, portugál adminisztráció alatt állt területen születtek, és legalább egyik szülőjük vagy nagyszülőjük portugál állampolgár. Makaóval még különlegesebb a helyzet: az 1987-ben aláírt portugál-kínai közös nyilatkozat szerint minden, az aláírás dátumát megelőzően Makaóban született személynek jár a portugál útlevél. Igaz, Kína nem ismeri el a kettős állampolgárságot, így a makaói kínaiak csak mint utazási dokumentumot használhatják - a Kína területén kívül teljes értékű - portugál paszportot. Az anyaországban féltek is a bevándorlási rohamtól, ám abból nem lett semmi, a makaóiak célpontja sokkal inkább Ausztrália és néhány távol-keleti ország volt. Az Egyesült Államok egy ideig fontolgatta ugyan, hogy a makaói útlevelek miatt vízumkényszert léptet életbe Portugáliával szemben, ám végül letett erről, mert ott sem volt makaói-kínai invázió.

Németországban állampolgárságra számíthatnak mindazok az 1992 előtt született németek, akik vagy maguk, vagy felmenőik az 1937. december 31-e (vagyis a hitleri hódítások megkezdése) előtti Németország területéről származnak, illetve korábban kivándorolt német telepeseknek például az egykori Szovjetunió területén élő olyan leszármazottai, akik kötődnek a német kultúrához, nyelvhez. Ők a lakóhelyük szerint illetékes német külképviseleten a szükséges iratokkal (elsősorban a szülők, nagyszülők születési okmányaival) felszerelkezve kérhetik német mivoltuk megállapítását. A kérelmek pozitív elbírálása után úgynevezett "felvételi értesítést" kapnak, s ezzel elismerik német állampolgárságukat (Lengyelországban például mintegy 275 ezren kapták meg azt anélkül, hogy át kellett volna telepedniük). Az útlevelet azonban csak Németországban lehet átvenni. Az már más kérdés, hogy az úti okmány birtokában, ha kedvük tartja, visszautazhatnak oda, ahonnan jöttek. Ma már ugyanis - mondták el a HVG-nek a berlini belügyminisztériumban -, ellentétben a korábbi gyakorlattal, a német származásúak esetében nem követelik meg a lemondást az előző állampolgárságról.