Mihaszna harc

Ötvenméteres magasságba feltörő lángok és hatalmas robbanások jelezték a múlt héten, hogy az Oroszországhoz tartozó Csecsenföld függetlenségéért harcoló szakadárok új frontot nyitottak, immár célpontnak tekintik az Észak-Kaukázuson áthaladó gáz- és kőolajvezetékeket is. Legutóbb az Azerbajdzsánba vezető gázvezetéket érte támadás, és - nem hivatalos beszámolók szerint - az utóbbi hónapokban a szakadárok több szabotázsakciót hajtottak végre a csecsenföldi olajfeldolgozó üzemekből induló csővezetékek ellen is. Miközben kibontakozóban van a "vezetékháború", Csecsenföldön folytatódnak az orosz és velük szövetséges csecsen fegyveresek, illetve a szakadárok közti összetűzések: a múlt héten öt nap alatt legalább tízen haltak meg, és a szövetségi erők három jelentős titkos fegyverraktárra bukkantak.

Az utóbbi napok eseményei alapján is egyértelműnek tűnik, hogy nem érte el a célját az épp tíz évvel ezelőtt, 1994. december 11-én indított első, illetve az 1999-ben kezdett második csecsen háború. Csecsenföldön ugyanis nem sikerült helyreállítani a stabilitást, a köztársaság pedig ma is különleges övezetnek számít: polgárai nem szolgálnak sorkötelesként az orosz hadseregben, a köztársaság nem fizet be adókat a közös költségvetésbe, és továbbra is mintegy 50-60 ezer orosz katona, illetve belügyes igyekszik legalább a nappali órákban fenntartani a látszatrendet. A válság lokalizálására tett kísérletek is kudarcot vallottak, hiszen az erőszak az utóbbi években a Csecsenfölddel szomszédos valamennyi körzetre átterjedt: Dagesztánban a szakadárok és helyi szövetségeseik hónapok óta vadásznak a rendőrökre, Ingusföldre legutóbb júniusban tört be több száz fegyveres, az észak-oszétiai Beszlan neve pedig világszerte ismertté vált, miután a helyi iskolában szeptember elején több mint 330 túszt öltek meg az épületet megszálló, részben csecsen nemzetiségű terroristák (HVG, 2004. szeptember 11.).

Papíron működik ugyan az állam Csecsenföldön, hiszen az ősszel megválasztották a május 9-én meggyilkolt elnök, Ahmed Kadirov utódát, Alu Alhanovot, és ismét felállt a köztársasági kormány, ám a valóságban egészen más a helyzet. Az 1994-ben és 1995-ben rommá lőtt és bombázott fővárosban, Groznijban változatlanul hiányoznak az alapvető életfeltételek. A városban nyomasztó fölényben vannak a nők: a férfiak jelentős része meghalt a harcokban, vagy pedig a hegyekbe menekült, hogy csatlakozzon a szakadárokhoz. A vidéket is csak látszólag ellenőrzik a szövetségi erők. Az orosz biztonsági szolgálat az Izvesztyija című moszkvai napilapnak nyilatkozó tisztjei beismerték, hogy a helyi lakosság többsége támogatja a szakadárokat, és valamennyi településen vannak olyan házak, amelyek alatt jól berendezett búvóhelyek találhatók. A falvak közelében számtalan, rejtőzködésre alkalmas táborhely várja a területet gyerekkoruk óta ismerő csecsen fegyvereseket, akik az első gyanús jelre visszahúzódnak a hegyvidéki sűrű erdőkbe.

A helyzetet az is rontja, hogy az elmúlt tíz évben, amióta Borisz Jelcin akkori orosz elnök jóváhagyta a két-három hónaposra tervezett rendcsináló hadművelet megindítását, felnőtt egy olyan csecsen nemzedék, amely nem tudja, milyen békében, emberhez méltó körülmények között élni. Az 1994 és 1996 közötti első háborúban és a - hivatalosan - 1999 és 2001 között dúló másodikban egyébként Moszkva szerint 12 ezer orosz katona és több tízezer csecsen vesztette életét, míg nem hivatalos források 25-30 ezerre teszik az orosz halottak és több mint százezerre a csecsen áldozatok számát. A normális élettől elszokott, apjukat és bátyjaikat gyászoló fiúk pedig valószínűleg készek arra, hogy beálljanak a szakadárok soraiba.

Bár az orosz erők több, nagy befolyással rendelkező terroristát megöltek már, változatlanul képtelenek a legnagyobb szabású merényletek, köztük a beszlani túszszedés megszervezését magára vállaló Samil Baszajev nyomára bukkanni. Elemzők szerint a Baszajev fejére kitűzött 10 millió dolláros vérdíj sem hozza meg a várt eredményt: egyrészt a csecsenek nem hiszik el, hogy az orosz hatóságok valóban kifizetnék a vérdíjat, másrészt biztosra vehető, hogy Baszajev szövetségesei sikeres hajtóvadászatot indítanának az "áruló" ellen.

A háború Oroszországban is súlyos következményekkel járt. A liberális eszméket hirdető pártok látványos meggyengülése is részben a csecsenföldi válsággal függ össze, hiszen a lakosság többsége egyre határozottabban ellenzi, hogy Moszkva szóba álljon a csecsen szakadárokkal, a párbeszédet sürgető liberálisokat ezért többnyire hazaárulóként tartják számon. Elvesztették támogatásukat azok az Oroszországban korábban népszerű emberi jogi szervezetek is, amelyek látványos kampányokat indítottak a csecsen lakosság jogainak megsértése láttán, ám alig emelték fel a szavukat az ellen, hogy a csecsen függetlenségi nyilatkozat 1991-es kihirdetése és az 1994-es háború kezdete között eltelt években, illetve az első és második háború közti átmeneti időszakban oroszok tízezrei kényszerültek Csecsenföld elhagyására. A jogvédők az ellen sem tiltakoztak, hogy míg Csecsenföld csecsen irányítás alatt volt, a köztársaság gyakorlatilag elmerült a fegyver- és kábítószer-csempészésben érdekelt klánok állandó harcában. A moszkvai Emberi Jogi Intézet vezetője, Valentyin Geftyer ugyan elismerte az aránytalanságot, ám úgy vélekedett, ennek hátterében az áll, hogy az orosz erők jóval súlyosabb jogsértéseket követtek el, mint a csecsen szakadárok.

A csecsen háború, illetve a csecsenek számlájára írt merényletek arra is kiváló alkalmat teremtettek, hogy az 1999 második felében miniszterelnökké, majd a következő évben államfővé lett Vlagyimir Putyin megszilárdítsa hatalmát, és centralizálja a hivatalosan föderációként számon tartott Oroszországot. A csecsen szakadárokkal való mindenféle tárgyalást elutasító Putyin a beszlani tragédia után újabb centralizációs intézkedéseket jelentett be, és közülük néhányat már jóvá is hagyott az orosz parlament mindkét háza.

Az orosz politikusok és katonák, függetlenül attól, hogy támogatták vagy ellenezték a csecsenföldi fellépést, ma úgy vélik, a válság a legjobb esetben is több évig elhúzódik még. Leonyid Sevcov, a Csecsenföldre 1994-ben betört orosz csapatok vezérkari főnöke szerint a szövetségi erők még vagy öt-hat évig vadászni fognak a terroristákra. "Ha a nemzetközi közösség Oroszország mellett lesz, akkor jóval hamarabb rend lehet, ám ha a világ továbbra is bátorítani fogja a szakadárokat, akkor nagyon sokáig elhúzódhat még a válság" - mondta a vezérezredes. Ruszlan Ausev egykori ingus elnök még inkább borúlátó: úgy vélekedett, tíz év is kevés lesz arra, hogy gyökeres változás következzen be. "Újabb terrortámadásokra és partizánakciókra kell számítani, és az ellenállás letörésére már az egész lakosságot le kellene győzni. Közben felnőtt egy új generáció. Beszlanban találkoztam velük, és láttam, nem hátrálnak meg" - nyilatkozta újságíróknak a politikus, akinek sikerült közel harminc embert kimenekítenie az észak-oszétiai iskolából.

NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA