Zarkávi megsebesült?

1 perc

2005.05.26. 06:50

Lehetségesnek nevezték amerikai tisztségviselők, hogy valóban megsebesült Abu Muszab az-Zarkávi, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki főemberének tartott terrorista.

Az amerikai védelmi minisztérium egyik neve elhallgatását kérő magas rangú tisztviselője elmondta: megítélésük szerint vannak arra utaló jelek, hogy Zarkávi valóban megsebesült. A tisztviselő az említett jelek közé sorolta, hogy egy iraki orvos a múlt héten állítólag kezelte Zarkávit, és emlékeztetett arra a keddi internetes közleményre is, amely Zarkávi sebesüléséről számolt be és felszólította a muzulmánokat, hogy imádkozzanak érte. Megemlítette az interneten szerdán megjelent közleményt is, amely szerint Zarkávi tüdőlövést kapott és elhagyta Irakot.

A The Washington Post című lap értesülésével kapcsolatban, amely szerint Zarkávi múlt szombaton vagy vasárnap sebesült meg a nyugat-iraki Ramádi környékén vívott harcokban, a forrás megjegyezte: a térségben nemrégiben valóban élénk harci tevékenységet folytattak az amerikai katonák. "Lehetséges, hogy ekkor valóban megsebesült. Ez azonban ravaszkodás is lehet, hogy hőst csináljon magából, túlélőt, bizonyítandó, hogy mekkora ellenálló" - fűzte hozzá a tisztviselő.