Bush-vizit Európában

"Most nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos" - adaptálták az olimpiai szlogent az aktuális helyzetre a George W. Bush amerikai elnök e heti brüsszeli fogadását előkészítő óvatos EU-hivatalnokok. A belga fővárosban a hét elején nem igazán lehetett tudni, ki is érkezik: barát vagy ellenfél. Az újvilági vendég vizitjét övező rendkívüli biztonsági intézkedések, a Stop Bush! jelszóval szervezett civil tüntetések arra utaltak, a Fehér Ház lakója nem a legnépszerűbb figura az öreg kontinensen. Holott a második világháború óta az Amerikai Egyesült Államok elnöke elvileg az európai integráció legértékesebb külső partnere, a NATO-ban pedig az európai demokráciák első számú politikai-katonai szövetségese.

© AP

A Busht tanácsokkal ellátó amerikai elemzők viszont éppen arra hívták fel az európai turnéra induló elnök figyelmét, hogy nemzetépítési próbálkozásainál - sem Palesztinában, sem Irakban - nem tudja nélkülözni az európai segítséget és tapasztalatot. Európát azonban - figyelmeztették - célszerű egységesen kezelnie, sőt támogatnia az egység gondolatát, ellenkező esetben ugyanis éppen az Európát Amerikával szembeállító francia dominanciát erősítené az EU-ban.

Békülékeny hangú brüsszeli beszédeiből ítélve Bush megfogadta ezeket a tanácsokat. Ennek ellenére megfigyelők továbbra is tanakodnak, pillanatnyi politikai érdekből vagy mélyebb meggyőződésből magasztalta-e az amerikai elnök az egységes Európát. Eddig ugyanis még az Európai Unió kifejezést is alig használta, pártjának mértékadó ideológusai pedig mindig is gyanakvással tekintettek az úgymond demokratikus deficitben szenvedő szupranacionális európai bürokráciára.

Kétségkívül van mit javítani az európai-amerikai viszonyon. A transzatlanti egység eszményébe vetett hitet alapjaiban rengették meg a 2001. szeptember 11-ei merényletet követő fejlemények. A washingtoni kormányzat azóta süket volt a barátok véleményére, ehelyett a coltjához kapkodó "magányos cowboy" szerepébe bújt, akinek mintha a terrorizmus elleni harcon és a katonai erő alkalmazásán kívül nem is lenne más külpolitikai célja és eszköze. "A küldetés határozza meg a szövetséget" - fogalmazta meg az iraki háború előestéjén a nemzetközi intézményeket és a diplomáciai tárgyalásokat felesleges nyűgként kezelő, egyoldalú amerikai külpolitikai doktrínát Donald Rumsfeld védelmi miniszter.

© AP

A még az atlanti kapcsolatrendszer legfőbb letéteményesének tartott NATO-t is zárójelbe tevő washingtoni politika évek óta az "aki nincs velünk, az ellenünk van" elv alapján osztályozta európai partnereit. Európában ezzel párhuzamosan felerősödött az Amerika-ellenesség, s az "ami összeköt, több, mint ami elválaszt" jelszava egyre hamisabban csengett. Rendre kiderült: Európában nemcsak Amerikától eltérően rangsorolják a világ égető problémáit, hanem gyakran másképp is oldanák meg őket. A két kontinens távolodásának mértékét mutatta, hogy Tony Blair brit miniszterelnök, Bush jószerével tántoríthatatlannak látszó híve is azt mondta a minap: a felgyorsuló klímaváltozás nagyobb fenyegetés a Föld lakossága számára, mint a nemzetközi terrorizmus.

"Kedves Bush Elnök Úr! Kérjük, amint a választási porfelhő leülepedett hazájában, sürgősen kezdje meg európai kapcsolatainak átértékelését! Bármennyire hatalmas is az Ön országa, a tapasztalatok megmutatták, alapvető érdekeinek megóvásához szüksége lesz szövetségesekre és működő globális intézményekre" - így kezdődött az a nyílt levél, amelyet tavaly december 15-én tett közzé a Párizsban kiadott amerikai International Herald Tribune napilapban Giuliano Amato, Valéry Giscard d'Estaing és Lord Dahrendorf. Az olasz exkormányfő és a volt francia elnök - az új európai uniós alkotmány két főépítésze -, valamint a London School of Economics egykori igazgatója azon tekintélyes személyiségek sorába tartozik, akik a transzatlanti szakadék további mélyülésének beláthatatlan következményeitől tartva külpolitikai fordulatra biztatták a második elnöki terminusát kezdő Busht. A múlt héten további ötven ismert európai és amerikai értelmiségi adta nevét az együttműködés helyreállításának programjához.

A tényt persze, hogy az újraválaszott Bush első külföldi útja Európába vezetett, mindenképpen a jó szándék jeleként értékelték Brüsszelben. A kölcsönös gesztusokban és jelképekben bővelkedő, zsúfolt és bonyolult koreográfiájú, alapos tárgyalásokra alkalmatlan protokolláris eseménysortól nem is vártak sokkal többet, mint hogy az amerikai elnök végre nyissa ki a fülét. Volt is tülekedés az európai államférfiak körében azért, hogy Bush értő fülei minél több érvet halljanak meg.

Harminc európai kormányfővel váltott legalább egy-két szót Bush Brüsszelben, NATO-, illetve EU-keretben. Nem is beszélve az illusztris tömeghez egy kurta keddi vizit erejéig csatlakozó Viktor Juscsenko ukrán államfőről, majd a németországi Mainzban szerdára időzített találkozóról Gerhard Schröder német kancellárral, illetve a másnapi összejövetelről Pozsonyban Vlagyimir Putyin orosz államfővel.

© AP Kattintson galériánkra!

Aki a mércét nem tette túl magasra, az nem is csalódott a Bush-vizitben. A megacsúcs alaptónusát megadó hétfői beszédében az amerikai elnök a transzatlanti egység új korszakának megnyitására szólította fel európai partnereit, majd - az európaiak sűrű bólogatása közepette - hosszasan értekezett a közel-keleti békefolyamatban megnyílt új lehetőségről. A hallgatóság nagy örömére felszólította Szíriát a Libanonból való kivonulásra, ám az európaiak aggodalmára ezúttal sem zárta ki az Irán elleni katonai csapást. Kézzelfogható támogatást követelt az iraki stabilizációhoz, végül Isten áldását kérte hallgatóságára.

Szerény "csomagocska" formájában érkezett a válasz a másnapi NATO-csúcson: bejelentették, hogy a tagállamok készen állnak az afganisztáni békefenntartó műveletek további kiszélesítésére, s ami a fő, a szövetség mind a 24 európai tagja hajlandó immár valamilyen formában - pénzzel, eszközzel vagy emberrel - részt vállalni az iraki biztonsági erők kiképzésében. A Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár többhavi erőfeszítésének eredményeként keddre összehozott szerény ajánlat mértéke - évi mintegy ezer fő kiképzése az amerikaiak által szükségesnek tartott 25 ezerrel szemben - a szimbólumnál alig több, de Bushnak láthatóan ez is nagy örömet szerzett. "Igen hálás vagyok" - ismételgette többször is, s nyilván tisztában volt vele, ennél érdemibbet a NATO-ban nem kaphat, ha a másik "fronton", az EU-kormányfőkkel való találkozóján - mint az várható volt - valójában nem kínál semmit. "Arról az illúziónkról már rég letettünk, hogy az USA csatlakozik a kiotói egyezményhez vagy a Nemzetközi Büntetőbírósághoz" - jelezték reményeik szerény voltát a brüsszeli szervezők.

"Amerika támogatja Európa egységét", "Amerikának erős Európára van szüksége" - nyilatkoztatta ki Bush, tudván, e szavak megérintik majd a brüsszeli szíveket. A kijelentés őszinteségét a lírára kevésbé fogékonyak szemében mégis megkérdőjelezi, hogy nem világos, mennyire tükröz egységes washingtoni elszántságot az elnök új retorikája. A Bush európai körútját előkészítő új külügyminiszter, Condoleezza Rice kétségkívül jelentős erőfeszítéseket tett avégett, hogy a feledés jótékony homálya boruljon az első ciklusban az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójaként tett, európaiak tömegeit vérig sértő, hírhedt javaslatára, miszerint Bush "bocsásson meg az oroszoknak, ignorálja a németeket, és büntesse a franciákat". Ugyanakkor feltűnő, Rumsfeld eközben milyen idegesen és ellenségesen reagált Schröder javaslatára, hogy hozzanak létre új intézményi keretet a felújított transzatlanti párbeszédre.

Nem a német kancellár volt az első, aki megpendítette ezt az elképzelést, és korántsem áll vele egyedül. Bár az utóbbi napokban úgy tűnt, az USA most valójában a NATO-t kívánja visszahelyezni jogaiba, sokak szerint a szándékkinyilvánítás elkésett. A hidegháború idején életre hívott szövetség szűk katonai profilját ma már egyre többen tartják alkalmatlannak az új globális problémák kezelését szolgáló összetett stratégia alakítására. Mark Leonard, a londoni Európai Reformközpont (CER) elemzője úgy véli, a nagy háborúkra szocializált amerikai katonai felfogás nem tud mit kezdeni a terroristákkal vagy a városi gerillákkal, a segélypolitika, a kereskedelempolitika, a bel- és igazságügyi együttműködés, az intézményépítés külpolitikai célú felhasználása hiányzik a NATO "transzformációs képességeiből", a bombázással kikényszerített demokrácia felszínes marad.

Európa külpolitikai konfliktusmegoldó arzenálja ennél összetettebb - véli Leonard, rámutatva, hogy az EU diplomaták és választási megfigyelők hadseregeivel operál, céljait nem beavatkozással, épp ellenkezőleg, támogatása megvonásának kilátásba helyezésével éri el, jogeszközeivel pedig a rendszerátalakítás mélyebb rétegeibe is képes lehatolni. A közös transzatlanti stratégiai eszköztárba viszont e pótolhatatlan - legutóbb Ukrajnában látványosan hatékony és Törökországban sem eredménytelen - európai képességek csak úgy illeszthetők be, ha Amerika egységes egészként ismeri el partnerének az EU-t, anélkül hogy megtörni való riválisaként kezelné. Ez azonban a NATO intézményi keretei között - ahol az USA nemegyszer az "oszd meg és uralkodj" taktikájához folyamodott - bajosan képzelhető el.

Az sem világos, a lelke mélyén miként viszonyul az amerikai politikai elit az európai integráció belső kohéziójának megerősödéséhez, amire az uniós alkotmány új eszközöket kínál. A korábbinál puhább új Bush-stílus ellenére Brüsszelben még sokan a washingtoni gondolkodás változatlanságára gyanakszanak. A legtöbben türelemre intenek, mondván, csak az idő mutatja majd meg, hogy ami most Bush egyik fülén bement, az kijött-e a másikon.

KOCSIS GYÖRGYI / BRÜSSZEL