Hamász, hová mész?

A társadalomtudományok nagy problémája, hogy kutatási módszerei közül gyakorlatilag hiányoznak a tervezett kísérletek. Egész társadalmakat nehéz laboratóriumi körülmények közé zárva manipulálni és vizsgálni. (Voltak ugyan ilyesfajta próbálkozások a huszadik század során, ám ezeket nem tudósok és nem kutatási célból végezték). A társadalomtudósok kénytelenek a társadalmi jelenségeket megtörténtük után értelmezni: a felállított elméletek tesztelése meglehetősen nehézkes.

Így aztán az iszlamista Hamász minapi gázai győzelme valóságos csemege a kutatóknak. Közvetlenül is vizsgálható lesz például az elmúlt évtizedek egyik slágertémája: vajon összeegyeztethető-e az iszlám vallás a demokráciával- feltéve persze, hogy a Hamász hatalomra kerülése után is betartja a demokratikus játékszabályokat. De más teóriák is tesztelhetők lesznek. A „demokratikus béke” koncepciót a nemzetközi kapcsolatok tudósai Immanuel Kantig vezetik vissza. Az elképzelés szerint háborúk csak ott vannak, ahol diktatúrák vannak: demokráciák sohasem viselnek hadat egymás ellen. Ehhez képest a demokratikus úton hatalomra került Hamász egyik legfőbb politikai célja a szomszédos demokratikus Izrael állam felszámolása, ami a jelenlegi körülmények közt nehezen képzelhető el katonai erő alkalmazása nélkül.

A Hamász győzelmével megdőlt az a hiedelem, hogy George W. Bush Közel-Kelet demokratizálását célul kitűző programja csakis Amerikával szimpatizáló rezsimeket szülhet, a térségben akár terrorista szervezetek is hatalomra juthatnak szabadon leadott voksok segítségével. Az Izrael/Palesztina konfliktus megoldása látszólag elérhetetlen messzeségbe került.

De valóban csökkentek-e a béke esélyei a Hamász győzelmével? A megalakulása után évtizedekig Izrael megsemmisítéséért küzdő Palesztin Felszabadítási Szervezet 1993-ban, ha fogcsikorgatva is, de elismerte Izrael államot. 2002 tavaszán az – eredetileg szintén a zsidó állam létrehozásának megakadályozására alakult – Arab Liga tagjai felajánlották, hogy a megszállt területek kiürítéséért cserébe hajlandók békét kötni Izraellel. A „cionista entitás” – ahogy ők nevezik - felszámolásáért indított küzdelmet ma elsősorban Irán, illetve az általa támogatott libanoni Hezbollah, valamint a Hamász és az Iszlám Dzsihád vállalja fel. A rideg valóság: az iszlamista erők hozzájárulása nélkül kevés esély van tartós békére a Közel-Keleten.

Nehéz elképzelni, hogy az iszlamista erők elfogadják Izrael állam létét. A Hamász vezetői változatlan harciassággal nyilatkoznak céljaikról, másról mint tízéves fegyverszünetről, hudnáról, hallani sem akarnak. Erről is csak azért, mert a Korán értelmezése szerint - Mohamed hajdani cselekedetei nyomán - ennyi „pihenő” elfogadható a hitetlenek elleni harcban, főképp, ha a muszlim erők a győzelemhez még nem elég erősek. ám, ha a Hamászra nehezedő nemzetközi nyomás hatására a palesztinok döntő többsége ráébred, hogy Izrael felszámolására nincs, egy Kelet-Jeruzsálem fővárosú állam létrehozására viszont van esélyük, akkor talán ez a terrorszervezet is átlépheti saját árnyékát. Erre meg mindig több esély van, ha a Hamász kormányzati felelőséget visel, mint ha ellenzékben van.