A kormány újratárgyalja a körbetartozási javaslatokat
Sem a Fidesz, sem a kormány által eddig ismertetett javaslatok nem oldották meg a körbetartozás problémáját. A jövőben újratárgyalják a kérdést, hogy a jelenleg 150-200 milliárd forint közötti tartozást csökkentsék - írja a Magyar Hírlap.
A javaslatban szerepel az is, hogy az áfát csak a teljesített számlák után kellene befizetni, és az is, hogy az állam nem tarthatná vissza az áfa visszatérítését. Még az utolsó parlamenti vita napirendjére sem került fel a javaslat.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint az eddig elkészült javaslatok nem voltak célravezetőek, ezért lekerültek a napirendről, a kormány újratárgyalja a témát.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) szerint a problémát csak komplex javaslatcsomaggal lehetne megoldani. A szervezet ezért el is készítette a maga javaslatait, amelyek december óta minden parlamenti párt előtt ismertek.
A továbbiakban szigorú szakmai minősítő rendszert vezetnének be, s feketelistára tennék a tartósan késve fizető cégeket. Az ÉVOSZ azt is szeretné, ha használatbavételi engedélyt csak az összes számla kifizetését követően adnának ki az ingatlanokra, illetve hogy a ki nem fizetett építményeket ne lehessen eladni.