Kampány: velünk élő visszaélések

Kispártok jelöltjei napok óta háborognak, mert szerintük a “nagy testvérek” sunyi módon lenyúlják ajánlószelvényeiket. Csapody Miklós MDF-es képviselő bejelentést tett a XI. kerületi rendőrkapitányságon, mert a Fidesz aktivistái visszaéltek a nevével, amikor ajánlószelvényeket gyűjtöttek. Ugyanezt állítja a Jobbik, melynek szombathelyi elnöke úgy véli, fideszes aktivisták a MIÉP-Jobbik nevében már napok óta kopogtatócédulákat gyűjtenek a szavazásra jogosult lakosságtól.

A legnagyobb ellenzéki párt kritikusai (már ha a vádak igazak) joggal mondhatják, a szerver-és vizslagate után itt kopogtat a “fehércédulás” választási botrány. De a Munkáspárt közleménye arról tanúskodik, a szocik sem különbek a Deákné vásznánál. A szervezet “felháborítónak és kicsinyesnek tartja azt is, hogy szimpatizáns választóinak jelzései szerint MSZP-aktivisták Budapesten és több más helyen is az országban baloldaliak, nyugdíjasok körében megtévesztően azt mondják az embereknek, hogy ők a Munkáspárt részére is gyűjtik a kopogtatót’”.

Kezdjük azzal, hogy - akárcsak a különböző színezetű pártaktivisták megverésénél - itt sem tudhatjuk a vizsgálat lezárásáig, hogy pontosan mi történt és az esetleges visszaélésekről tud(hat)tak-e a nagypártok politikusai. De két dolog biztos: súlyos etikai károkozásnak minősül, ha beigazolódik, hogy nagyok törvénytelen eszközökkel is megpróbálják a „kicsiket” a partvonalon kívülre rugdosni, Ugyanakkor a megszületése óta bírálatok pergőtüzében álló jelöltajánlási szisztéma részleges korrekcióján is el kéne gondolkodni.

Szögezzük le: a főleg kispártok által sugallt teljes vagy nagymértékű kopogtatócédula-stop irreális. Valamilyen szelekciós gát kell, amely megakadályozza, hogy a szavazás - senki által nem támogatott önjelöltek tömege miatt - parttalanná váljon. A legtöbb kifogás a jelöltek “talpasainak” sokak által zaklatásként felfogott cédulagyűjtő házalása miatt éri a rendszert. Nyilván egyszerűbb lenne, ha a kiküldött szelvényt a mellékelt borítékba téve, díjmentes ajánlott levélként adhatná fel a polgár, kedvenc helyi politikusa címére. Persze a távajánlás sem lenne „vádaskodás-biztos”, akkor a Postát vádolhatja a mindenkori ellenzék, hogy a kormányleváltó szándékú cédulák nem érkeznek meg a megadott címre. És azért valljuk be, nem árt az óvatosság abban az országban, ahol – az utóbbi néhány évet leszámítva – a voksolás megyeházán leitatott bocskoros nemesek megvásárolt szavazatát, csendőrtollas nyíltszavazást, egypárti Népfront-kampányt jelentett,.

Ne hibáztassuk tehát csak a politikusokat. Van néhány százezer honfitársunk, aki három nagyfröccs (vagy két feles) után annak a jelöltnek szignálja papírját, aki hamarabb lép oda mellé a kocsma söntéspultjához. Csakhogy ez a rendszer a jelek szerint éppúgy túléli a kritikákat, mint a kampánycsend nevű tömény ostobaság. Pedig az utóbbit jóval könnyebb lenne megszüntetni. Mindenki tudja, hogy ezt senki nem tartja be: a pártok az “ebzárlat” ideje alatt vígan mozgósítják-fuvarozzák szimpatizánsaikat. De eltörölni mégsem szeretnék. Így aztán kampány idején tele az ország tolvajt kiabáló zsebesekkel.