Elnöki grácia csaló orvosoknak

Petrétei József. A felterjesztő © Horváth Szabolcs

„Kegyelem bűnösnek, nem pedig szenteknek adatik istenségtűl” – írta Balassi Bálint. Neki, mint gyakorló bűnösnek (csalónak, rablónak, árulónak, házasságszédelgőnek, nemi erőszakot tevőnek) már csak elhihetjük. A kegyelem Balassi korában nem csak az irgalmas „istenségtűl”, de a felkent uralkodótól is jöhetett, a király szuverenitásának fontos eleme volt a kegyelmi jog. A Magyar Köztársaság államfője persze messze nincsen olyan helyzetben, mint egykoron a király, de ő is adhat kegyelmet. Ezt tette a napokban Sólyom László, amikor végrehajtási kegyelemben részesített két, egyebek mellett csalásért elítélt szentesi kórházi orvost.

Geönczeöl Tibor, a traumatológiai osztály akkori vezetője 1997 és 2001 között 173 szerbia-montenegrói állampolgárságú (többségükben vajdasági magyar) beteg előre tervezett 213 operációját végezte el, mindezt sürgősségi ellátásként tüntette fel, így a kezelést az Országos Egészség Pénztár (OEP) fizette akkori árban 65 milliós értékben. A főorvos a bűncselekményt, a nagy értékű csalást üzletszerűen követte el, és a vádirat szerint alkalmanként 500–600 német márkát kapott a páciensektől. Főnöke, a kórházigazgató Kovács Ágnes minderről tudott, sőt a csalássorozatot jóvá is hagyta. Mindezt a Csongrád Megyei Bíróság jogerős ítélete mondta ki, és szabott ki az osztályvezetőre három év letöltendő szabadságvesztést, hatmilliós pénzbírságot és két évre eltiltotta őt a közügyek gyakorlásától. A kórházigazgatóra másfél év letöltendőt és kétmilliós bírságot rótt ki, és őt is két évre tiltották el a közügyektől.

Ehhez képest a köztársasági elnök az igazságügyi miniszter előterjesztésére Kovács Ágnes letöltendő szabadságvesztését kétévi felfüggesztettre változtatta, Geönczeölét pedig harmadolta, magyarán két évre mérsékelte. Nem feltétlen tehát a grácia, de – különösen a volt igazgató, a Kórházszövetség egykori elnöke esetében – felettébb gáláns.

Az államhatalmi ágak szétválasztásnak elve miatt az államfő csak nagyon ritkán és kivételesen méltányos esetben szokott kegyelmi jogával élni, a kérelmek 97–98 százalékát elutasítja. Kérdés, a cseppenként hullatott kegyelemből vajon miért pont e két jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélt szentesi orvosnak jutott? Sajnos a kegyelmi döntések indoklását évtizedekre titkosítják, és bár próbálkoztunk mind az igazságügyi tárcánál, mind a Köztársasági Elnöki Hivatalnál, adatvédelmi okokra hivatkozva megtagadták a felvilágosítást. Így marad a találgatás.

Az elfogadott kérelmek túlnyomó többsége családi vagy egészségi okokra hivatkozik, többnyire olyan változásokra, amelyek az ítélet után következtek be. Az elítélt visszafordíthatatlan rákos megbetegedése vagy fogyatékos gyerek szülése elvitathatatlan indoka az elnöki gráciának. Jelen esetben azonban nem tudni ilyen körülményről. Tudni viszont egy aláírásgyűjtési kezdeményezésről, amely a szentesiek meg az egészségügyi szakma ezreit mozgatta meg, és mellékletét képezte a kegyelmi kérvénynek. Ha ez tette könyörületessé Petrétei minisztert és Sólyom elnököt, akkor súlyosan megsértették a – sokak szerint egyébként is csak fikcióként létező – törvény előtti egyenlőség elvét. Mert azt üzenték, hogy igenis vannak olyanok (fehérgalléros/köpenyes bűnözők, valamelyik hivatásrendhez tartozók, úriemberek vagy úrhölgyek), „példás emberi és szakmai életutat” befutók, akik jobb helyeket kapnak a jognak asztalánál, mint akik nem annyira példásak.

Az előbbi kurzivált idézet az aláírási akció szervezőitől való, s azokat a személyeket jellemezték így, akik az eljárás során egymáson taposva próbálták felmentésüket elérni, akik nem mutattak megbánást, akik koncepciós eljárásról handabandáztak, akik még legmegengedőbb nyilatkozataikban is a finanszírozási rendszer, s nem a saját hibáikról beszéltek. Úgy tűnik, képtelenek voltak felfogni, hogy mit tettek, és miért bűnhődnek. Mint ahogy az újságokban megszólaló kollégák is „a kórházigazgatók ellehetetlenüléséről” meg „finanszírozási aknamezőről” papoltak. Meglehet, persze mást gondoltak, de teljesen megszokott, hogy a hivatásrendek (orvosok, bírák, ügyészek, rendőrök) a nyilvánosság előtt még akkor is összezárnak, ha „egyébként privátim vagy egymás közt elítélik a kollégát”. Nem csoda, ha ilyen „közhangulat” mellett nincs esély a hálapénz felszámolására.

Sólyom László. Volt pardon © Fazekas István

Erkölcsi purifikátorok szenvedélyesen érvelnek amellett, hogy a köz szolgáitól jogosan várunk el többet, és ha bűnt követnek el, esetükben erőteljesebb büntetés is megengedhető, mint a mezei halandónál. Én ezt nem így gondolom, azt viszont igen, hogy (főszabályként) semmilyen büntetőeljárásban nem élvezhetnek előnyt.

A mostani eset némileg egy nyolc évvel ezelőttire hajaz, amikor Farkas Flórián, a Lungo Drom és az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke kapott eljárási kegyelmet (!), pedig már a tárgyalását is kiírták. Akkoriban a szocialista Vastagh Pál volt az előterjesztő, Göncz Árpád az aláíró. Többen éltek a gyanúperrel, hogy a miniszter azért volt irgalmas, mert a parlamenti választás előtt a Horn Gyula vezette MSZP-nek szüksége volt a romák szavazataira. Most a Gyurcsány-kormány számos frontot nyitva, többnyire az orvostársadalom zajos ellenkezése mellett indította el az egészségügyi reformját. – Nyilván a kabinetnek nem hiányzik az újabb skandalum, mostanában gesztuspolitikát meg társadalmi párbeszédet emlegetnek – okoskodhatunk. Csakhogy az MSZP 1998-ban elveszítette a választásokat, és Farkas ma a Fidesz–MPSZ parlamenti frakciójában ül. Ha más nem, legalább ez elgondolkodtathatná az előterjesztő minisztert arról, hogy kegyelmi ügyekben nincs helye politikai megfontolásoknak.

Persze mindez csak találgatás, s ha nyilvánvaló lenne a kormány vagy a szocialisták politikai ügyeskedése, a függetlenségére kényesen ügyelő Sólyom nem írja alá a büntetések enyhítését. Éppen ezért a fentebb taglalt szociológiai indíték sokkal valószínűbb. Nem az egykor népszerű német társadalomtudós, egy bizonyos Marx Károly találta ki, de ő tette köztudottá: a felsőbb osztályok sokkal inkább megértőbbek a közülük való bűnösökkel, mint az alsóbb néposztályokéval.

Mostanában – éppen Sólyom elnököt citálva – sok szó esik az országot sújtó morális válságról. Amennyiben a mostani kegyelem mögött nem áll valóban méltánylandó körülmény, betegség vagy családi krízis, ezzel a „konszenzusos” döntésükkel a miniszter és az elnök közösen járultak hozzá egy fontos jogintézmény, a kegyelmi jog leértékelődéséhez. Mert az elnöki grácia semmilyen körülmények között nem szolgálhat fedezékül vagy menedékül a társadalmi presztízsüket ügyesen kihasználó bűnelkövetőknek.

Zádori Zsolt