A Tisza a Fidesz szíve közepébe hatolt – riport Magyar Péter vándorlásáról és megérkezéséről

„Jó, hogy 10 nap alatt elsétál Erdélybe, de nem itthon kellene csinálnia a dolgát?” – kérdezte egy bámészkodó a Szent István-bazilika előtt még május 14-én, amikor a 300 kilométeres menetre elindult Budapestről Magyar Péter. „De, hát ez a dolga, megnyerni a választást, és ahhoz egyenként kell felnyitni az emberek szemét” – kapta meg rögtön a választ. És valóban, a politika az elmúlt két évtizedben a pillanat uralásáról szól, amiben eddig csak a Fidesz jeleskedett, ám most versenytársat kapott.

Séta Mátyás királlyal

Bár ismerünk pár nagy menetelést a történelemben, a szocialisták is szerveztek éhségmenetet, más politikusok is járták az országot, de leginkább autóval, úgy, hogy megálltak egy-egy településen  beszédet tartani, egy kicsit szelfizgetni, aztán beszálltak a diszkréten, a mellékutcába leparkolt Audiba, hogy vacsorára már otthon legyenek. Magyar Péter azonban valóban azt tette, amit mondott, elgyalogolt Nagyváradra.

„Hatvanéves vagyok, de ilyen nem volt, és nem is lesz, hogy Magyarország leendő miniszterelnökével sétáljon, beszélgessen, együtt falatozzon az ember. Olyan ez, mint a mesében, amikor Mátyás király elment a nép közé, hogy megtudja, hányadán állnak a dolgok” – mondta egy iváncsai férfi arra a kérdésére, hogy miért tart a menettel. „Igaz, Mátyás sokak szerint agyonadóztatta a népet, hogy megszerezzen magának még néhány koronát” – tette hozzá nevetve, talán, hogy enyhítse az előbbi, kissé patetikusra sikeredett mondatát. Elárulta, hogy öt napja tart a menettel, s ez alatt talán öt beszólást kaptak, “de megszámlálhatatlan kedves szót”.  Magunk is tapasztaltuk, hogy az emberek kiálltak a kapuba, integettek, előfordult, hogy kihoztak egy-egy tál pogácsát, vagy süteményt, az autósok dudáltak, villogtattak.

Biharkeresztesen csatlakoztunk a jórészt középkorúakból álló, több száz fős menethez. Magyar Péter meg is jegyezte, hogy csak „a végére jöttök, amikor már kiderült, hogy sikerült”. Egy helyi pár a saját pálinkáját tukmálta egy irgalmatlan nagy üvegből. „Reggel ötkor keltem, megsütöttem három tepsi pogácsát, és csatlakoztam” – mondta egy berettyóújfalui hölgy, aki a barátnőjével érkezett. „Hogy jutnak haza?” – kérdeztük. „Ártándra rendeltem a férjem a kocsival” – mondta nevetve. Ott lesz ugyanis a magyarországi szakasz vége.

„Ki finanszírozza ezt a gulyáslevest?” – kérdeztük a bogrács mellett álló szigorú, tagbaszakadt urat, aki a tőle telhető legnagyobb kedvességgel kínálta a főztjét. „Ki, hát mi” – mondta csodálkozva. „Ki az a mi, a helyi Tisza-sziget? – faggattuk tovább. „Részben a Tisza-sziget, de a kevesebb, mint négyezer fős Biharkeresztesen egy nap alatt összejött legalább hetven ember, hogy megszervezze ezt az eseményt, összedobtuk pénzt, volt aki bevásárolt, volt, aki főzött, sütött, más a sörpadokat hozta, építette a sátrakat” – amik jó szolgálatot is tettek, mert épp elkapott bennünket egy zuhé.

„Olyan nagy az elégedetlenség a kormánnyal szemben, és olyan nagy a remény, hogy most valaki véget vet gyűlölködésnek, magától értetődik, hogy nem sajnáljuk rá a pénzünket és időnket” – mondta az egykor rendőrként szolgáló férfi. Az sem tántorította el őket, ha a helyi politika nem épp ezen az oldalon áll.

Persze a helyi kezdeményezéseket központilag is segítették, volt hangosítás, a szükséges rendezvénybiztosítás, orvos, mentő, helyenként teherautóról osztogattak vizet. A tiszás médium, a Kontroll stábja meglehetős nagy erőkkel közvetítette az eseményt, hol drónról, hol golfautóról forgatva. A Tisza szerint mintegy 15 fős központi szervező stábbal oldották meg az egész utat.