Feltehetően sikertelen volt az észak-koreai nukleáris kísérlet

1 perc

2006.11.17. 06:36

Hans Blix, az ENSZ volt fegyverzetellenőre szerint az észak-koreai kísérleti atomrobbantás feltehetően sikertelen volt, de a kommunista ország várhatóan tökéletesíteni fogja a technológiáját.

Hans Blix közölte: számos szakértő úgy véli, hogy vélhetően kis mérete miatt a kísérlet csak részben sikerült, de a világnak nincs oka „indokolatlan derűlátásra miatta”. Blix szerint az október 9-i kísérleti atomrobbantás „bemutatóként” elegendő volt.

Közben az észak-koreai ENSZ-misszió helyettes vezetője ismét megerősítette azt a korábbi phenjani álláspontot, amely szerint az észak-koreai nukleáris programról folyó pekingi hatoldalú tárgyalásokon való előrehaladás „az Egyesült Államok magatartásától függ”.

„Akkor léphetünk előre, ha az Egyesült Államok őszinte magatartást tanúsít, és kinyilvánítja akaratát az Észak-Koreával való kapcsolatok javítására” - jelentette ki Kim Mjong Gil, aki szerint a Washington Phenjannak Pekingben tett ígérete - ha betartja - jó kezdet lehet a két Korea, az Egyesült Államok, Oroszország, Kína és Japán részvételével folyó tárgyalásokon.

Észak-Korea a tárgyalásokhoz való visszatérését azzal indokolta, hogy megoldják az ország ellen az Egyesült Államok által elrendelt pénzügyi szankciók kérdését. Az amerikai fél mindazonáltal azt hangoztatja, hogy a nukleáris tárgyalások egyik mellékkérdéseként beleegyezett a szankciók enyhítésébe.

A pekingi hathatalmi tárgyalások a tervek szerint decemberben folytatódnak.