A turisták nem törődnek a tragédiákkal – elfelejtik és utaznak

1 perc

2007.01.04. 08:38

A turizmusban karakteres változások következnek be az elkövetkező 5-10 évben, amiben jelentős szerepet játszik a makrogazdaság helyzete, a politika, a kultúra, a biztonság, valamint a demográfia: a népesség öregedése például. Ugyanakkor az a jóslat is reálisnak tűnik, hogy fiatalabb korosztályok jövedelme növekszik – állapítja meg az Európai Turisztikai Bizottság tanulmánya.

Strand Balin robbantás után. Újratöltve
© AP
A 16-35 éves korosztályt érinti, hogy az egyedülálló egyszemélyes háztartások száma nő, akárcsak ennek a rétegnek a jövedelme. Várható tehát, hogy egyre többet utaznak majd.

Európában rövid- és középtávon az idősebb korosztályba tartozók száma emelkedik, egészségi állapotuk javul, ugyanakkor a nyugdíjak reálértéke egyes országokban csökken, míg a nyugdíjkorhatár emelkedik.

Vannak olyan rétegek, amelyeknek kevés a szabadidejük, de megengedhetik maguknak hogy többször útra keljenek. Nő majd a főszezonon kívüli, illetve a rövid utazások száma, vonzó ajánlat a sokféle élményt nyújtó speciális szolgáltatás, a kényelmes vásárlási lehetőség, és egyesek számára az all inclusive, azaz mindent magában foglaló üdülési forma népszerűsége csábítóbb lesz, mint eddig volt.

Az éghajlatváltozás és a kiszámíthatatlan időjárás szintén a főszezonon kívüli, illetve a „télből a nyárba” típusú utazások kelendőségét fokozza majd. Az ökoturizmus és az egészségturizmus mind népszerűbb lesz.

Ami a biztonságot illeti, megváltozott az utóbbi időben a turisták viselkedése. A katasztrófákat és a terrorcselekményeket lassan bekalkulálják az útrakelés veszélyei közé. Egy-egy tragikus esemény csak ideig-óráig veti vissza a forgalmat. Minél több az ilyen váratlan veszélyhelyzet, annál jobban megszokják az utasok és sokan már nem törődnek vele.