Ámokfutó autótolvaj jogosítvány nélkül

1 perc

2007.03.21. 17:10

Több mint tíz kilométeres autós üldözés után fogtak el a rendőrök egy ámokfutó autótolvajt kedd este Dél-Budán - értesült a HavariaPress.

A 32 éves dunavarsányi férfiról kiderült, hogy sem foglalkozása, sem jogosítványa nincs, az életvitele viszont arra utal, hogy feltehetőleg jó ideje bűncselekményekbõl tartja fent magát és családját. Az ámokfutó autótolvaj elfogásában egyébként közrejátszott az is, hogy a XI. kerületben elszaporodott bűncselekmények miatt a nyomozók célzott ellenőrzéseket tartottak a XI. kerületben. A férfit a rendőõrök a kihallgatása után őrizetbe vették.

A nyomozók kedden késő délután figyeltek fel egy Citroen Xsara Picassóra, amely nagy sebességgel haladt a Bartók Béla úton a Tétényi út felé. A száguldó autó a Hamzsabégi útnál a tilos közlekedési jelzésen kanyarodott el Diósd felé, majd továbbhajtott a 7-es úton. Amikor a sofőr megállt a városhatár közelében, a civil ruhás nyomozók megpróbálták igazoltatni, de ekkor a férfi hirtelen nagy gázt adott, és a szabályosan haladó autókat veszélyeztetve, a szembejövő sávban elhajtott a 7-es úton Érd irányába.

Az időközben lefolytatott ellenőrzések percek alatt kiderítették, hogy a kocsit alig negyedórával korábban, a Villányi útról lopták el, a nyomozók ezért riasztották a XXII. kerületi és az érdi rendőröket is. A száguldóra nem sokkal később egy érdi járőr figyelte fel, amint a tilos jelzésen hajtott keresztül a diósdi vasúti átjárón, illetve lassítás nélkül száguldott keresztül több gyalogos átkelőhelyen. Menet közben több balesetet is okozott, végül a XXII., Géza utca és Erzsébet utca kereszteződésénél egy villanyoszlopnak ütközve állt meg.

A rendőrök elől még ekkor is megpróbált elfutni, de a járőrök 100-150 méter hajsza után elfogták. A férfi a kihallgatásakor elismerte, hogy értékesítés céljából lopta el a kocsit, lakásán pedig több, autólopáshoz alkalmas eszköz is előkerült. Az ügyben a további eljárást a BRFK Gépjármű Bűnözés Elleni Osztálya folytatja le, a gyanúsított őrizetbe vétele mellett.