Cáfolja érintettségét a Siemens botrányában az AUA elnöke
Nyomatékosan cáfolta, hogy bármilyen köze lenne a Siemens német ipari és elektronikai cég milliós kenőpénzes botrányához a korrupciós üggyel kapcsolatban hírbe hozott osztrák Alfred Ötsch, az AUA légitársaság igazgatótanácsának jelenlegi elnöke, a Siemens egyik korábbi ágazati vezetője.
Brigitte Ederer, a Siemens osztrák leányvállalatának főnöke még decemberben kijelentette, hogy "a Siemens Österreich a korrupciós botrányban nincs érintve". Ennek még a lehetőségét is teljességgel kizárta, mégpedig nemcsak az osztrák cég vezetőségében, hanem az osztrák leányvállalat által irányított nyolc kelet-európai ország körében is.
A Süddeutsche Zeitung című német lap viszont azt írta, hogy a nürnbergi ügyészség vizsgálatot folytat Ötsch ellen is a Siemens cégnél befolyásos, független AUB szakszervezetnek kifizetett milliós kenőpénzek ügyében. A Siemens öt aktív vagy volt vezetője ellen folyik jelenleg vizsgálat, és közéjük tartozik az osztrák Ötsch is, aki 2001 decemberétől 2005 októberéig a nürnbergi székhelyű Siemens-Sparte Automation and Drives elnökségi tagja volt. A hatóságok azt feltételezik, hogy ez a cég fizetett milliós nagyságrendű összegeket az AUB elnökének, Wilhelm Schelskynek, aki február közepe óta vizsgálati fogságban ül.
Időközben kiderült, hogy Schelsky a korábban feltételezett összegnek több mint a dupláját kapta, összesen 34 millió eurót. Ezzel akarta volna megvásárolni Johannes Feldmayer, a Siemens igazgatótanácsának szintén vizsgálati fogságban ülő tagja a szakszervezet egyetértését a vállalat irányításához.
Ötsch hevesen kikelt az őt ért vádak ellen. "Semmi közöm ehhez, Schelsky urat nem ismerem" - mondta a Die Presse című osztrák lapnak. Az osztrák médiában közzétett nyilatkozatában azt állította, hogy az a cég, ahol ő dolgozott, csupán "elszámolási címként" funkcionált, a tartalmi ügyeket és a kifizetéseket a müncheni központ intézte. Alfred Ötsch 2005 októberében a nürnbergi intermezzo után a Siemens Österreich igazgatója lett, onnan távozott 2006-ban az AUA osztrák légitársasághoz, melynek jelenleg elnöke.