Iszlamista terroristákat fogtak Németországban

1 perc

2007.09.05. 07:30

Letartóztattak Németországban három személyt, akik a gyanú szerint terrorcselekmények elkövetésére készültek, és egy "iszlám hátterű terrorszervezethez tartoznak.

Az SWR (Südwestrundfunk) rádióállomás értesülése szerint a kedd este, különböző szövetségi tartományokban őrizetbe vett gyanúsítottak – akik közül ketten német állampolgárok, egy pedig pakisztáni – a frankfurti repülőtér és a ramsteini amerikai támaszpont ellen terveltek ki támadást.

A merénylettervek állítólag előrehaladott állapotban voltak, amit megerősített Franz Josef Jung védelmi miniszter az ARD televíziónak nyilatkozva.

Az illetők értenek a vegyi anyagokhoz, és gépkocsikba rejtett pokolgépekkel akartak merényleteket elkövetni – közölték biztonsági források, amelyek hozzátették, hogy a nyomozás már az év eleje folyt az illetők ellen. A német főügyészség közleménye szerint a letartóztatottak egy iszlám hátterű terrorszervezethez tartoztak.