Kína megakadályozná, hogy amerikai fegyvereket kapjon Tajvan
Kína határozottan tiltakozik az ellen, hogy Tajvannak fegyvereket adjon el Amerika.
és légvédelmi rakéták szerepelnek.
Mint a kínai külügyminisztérium szóvivője közölte: Peking a fegyverüzletet "Kína belügyeibe való durva beavatkozásnak" tekinti. A szóvivő szerint a "Tajvani-szorosban rendkívül összetett és kényes
a helyzet", utalva arra, hogy Csen Suj-pien (Chen Shui-bian) tajvani elnök a szigetnek az ENSZ-be való visszatérését szorgalmazza.
A világszervezet egyik illetékes hivatala ez év júliusában elutasította Tajvan igényét a tagságra, egyben megerősítette az ENSZ-nek azt a korábbi állásfoglalását, hogy a Kínai Népköztársaságot ismeri el teljes jogú tagként. Tajvan Kínai Köztársaság néven 1971-ig volt az ENSZ tagja. Helyét akkor Peking vette át. A sziget 1949-ben vált külön Kínától, Peking azonban nem ismeri el független államként Tajvant, hanem "lázadó tartománynak" tekinti.