Út szélén álló embereket gázolt halálra egy gépkocsi
Két halottja van annak a balesetnek, amelyben útszélén álló embereket gázolt halálra egy gépkocsi Szolnokon.
Két halottja van annak a balesetnek, amelyben útszélén álló embereket gázolt halálra egy gépkocsi Szolnokon.
2024 Krónikája című sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel. Negyedévenként haladunk, ez a nemzetközi összefoglaló 3. része.
Az idei választásokat saját érdekében összevonta a kormánypárt, de ezt a taktikát borította a meglepetésszerűen felbukkant Tisza Párt. 2024 Krónikája című sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel.
A Budapestről Bécsbe száműzött CEU ugyan kiszállt a magyar fővárosban működtetett menekültintegrációs programból, de az immár önálló életre kelt OLIve ma is sikeres.
Leghíresebb tévésorozatával a brit kormányt, második leghíresebb sorozatával az amerikait vette célba. Armando Iannucci író-rendező-producer kétszer nyert Emmy-díjat, egyszer Európai Filmdíjat, és jelölték Oscarra is. A politikai humor ínyencei nagyra tartják, de ettől még Moszkvában betiltották.
Sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel. Negyedévenként haladunk, ez a nemzetközi összefoglaló 4. része.
A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.