Kókának tetszik, Navracsicsnak nem
Miután a parlament megszavazta az egészségbiztosításról szóló szóló törvényt, a Fidesz és az SZDSZ is nyomban értékelte a történteket, és látnoki szavakkal festette föl a jövőt.
© Stiller Ákos |
A Fidesz politikusa kijelentette: elképesztő, hogy olyan törvényt fogadott el a parlament, amely 123 helyen ad biankó felhatalmazást a kormánytöbbségnek ismeretlen tartalmú rendeletek megalkotására. Azt is elképesztőnek nevezte, hogy a 133 pontból álló módosító javaslatcsomaggal ma találkoztak a képviselők. Szerinte a vita is ezért volt heves.
Kérdésre válaszolva azt mondta: meglátják, hogy Alkotmánybírósághoz fordulnak-e, hiszen ennek feltétele,hogy a köztársasági elnök kihirdesse a törvényt. Arra a felvetésre, hogy mit várnak Sólyom Lászlótól, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: a köztársasági elnök mérlegelésének kérdése, hogy mit tesz, amit lehet alkotmányosan, nyilván meg fog tenni, és abba a Fidesz belenyugszik.
A Fidesz kezdeményezte népszavazást elrendelő határozat elfogadására utalva a frakcióvezető azt mondta: a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló kérdés esetében a választópolgárok egy kicsit az új egészségügyi rendszerről is véleményt mondanak majd. Navracsics úgy értékelte: 14 hónap után elérhető közelségbe került a népszavazás, amelyet kora tavasszal lehet megtartani.
A sikertelen ombusmanválasztásról azt mondta: már a múlt héten jelezte a házelnöknek és a köztársasági elnöknek, hogy a szocialisták miatt aggályosnak tartja a szavazás eredményességét. Mint mondta, a frakcióülésen a Fidesz úgy döntött, hogy mindkét jelöltet támogatja, és "ezt Péterfalvi Attila esetében be is tartották", de szerinte a Nagy Boldizsárra leadott 98 szavazat túlnyomó többsége is tőlük származott.
Teljesen másképpen értékelte a történteket az SZDSZ. Kóka János pártelnök azt hangsúlyozta, hogy a törvény elfogadásával megmarad a nemzeti kockázatközösség, de emellett az emberek megkapják a választás jogát is. Horváth Ágnes egészséégügyi miniszter jelentős napnak nevezte a hétfőit, mert véleménye szerint egy olyan változást tudnak elindítani az egészségügyben, "amely csak ad, nem vesz el semmit az emberektől."
A miniszter hozzátette: bízik benne, hogy az elkövetkezendő hetekben valódi alkalmuk és lehetőségük lesz rá, hogy elmagyarázzák a rendszer működését, és a politikai viták helyét átveszik majd a magyarázó viták.
© Stiller Ákos |
Kóka cáfolta azt a sajtóinformációt, hogy szocialista kormánybiztos felügyeli majd az egészségügyi reform végrehajtását. Elmondása szerint azt a szabad demokrata egészségügyi tárca és szakemberek irányítják majd. Annyit tett hozzá, hogy ahogy a reform elékészítésének szakaszában, úgy most is bevonják majd a társminisztériumokat, például a pénzügyi, az igazságügyi tárcát, de az irányítás továbbra is az Egészségügyi Minisztériumnál marad.