Krimisorozat
Május 10.
Május 10.: Lopás gyanújával hallgatja ki a katonai ügyészség az OTP Bank Széna téri fiókjánál történt túszejtésnél helyszínelő egyik rendőrt. A II. kerületi kapitányság kötelékében szolgáló férfi 460 ezer forintot emelt el a bankból, a pénzintézet belső vizsgálata buktatta le. A százados anyagi problémáival indokolta tettét, amelyért a Fővárosi Katonai Bíróság gyorsított eljárásban jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést rótt ki rá. A Magyar Nemzet utóbb azt írta: a rendőr ellen már készült egy feljelentés, mivel egy korábbi betörés színhelyéről is tűntek el értéktárgyak.
Május 14.: A Juj.hu portál tudósít Zsanett ügyéről. E szerint "rendőregyenruhás férfiak" megerőszakolták egy ismert gitáros barátnőjét Budapesten. Az eset május 4-ére virradóan történt a Múzeum körúton. Az autójában egyedül utazó 21 éves nőt járőrök állították meg, átültették a kocsijukba, s egy "közeli mellékutcába" hajtottak vele. Ott, míg a többiek falaztak az elkövetőknek, ketten megerőszakolták, majd hazakísérték, és elvették 20 ezer forintját - áll a feljelentésben. Miután a múlt heti felismerésre bemutatáson a sértett negyven rendőr közül kiválasztotta támadóit, a Budapesti Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki az ügyben a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) öt fiatal rendőrét, Tallárom Péter zászlóst, Farkas Zsolt őrmestert, továbbá Romsits Gábor Sándor zászlóst, Baranyai Gergely őrmestert és Illés Tibor törzszászlóst. Ők tagadják a bűntett elkövetését, s hajlandóak magukat hazugságvizsgálatnak is alávetni; múlt szombat óta előzetes letartóztatásban védekeznek. A DNS-vizsgálatnak lapzártánkig nem volt eredménye.
Május 15.: A nemzeti nyomozóiroda egy volt rendőrt vett őrizetbe a 2002-es móri banki vérengzés újabb gyanúsítottjaként. A tatabányai férfi terhére azt róják, hogy ő szerezte be a fegyvereket a nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás elkövetőinek. Fegyverekkel még rendőrként kezdett üzletelni - a hivatali arzenál terhére.
Május 17.: Tucatnyi - egyébiránt szintén a Rebisz kötelékébe tartozó - autópálya-rendőrt és néhány autómentő vállalkozót állított elő a rendőrség vesztegetés gyanújával Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A gyanú szerint a rendőrök megegyeztek autómentőkkel, hogy jutalékért őket hívják autómentésre.
Május 21.: Emberrablással gyanúsítanak két szabolcsi rendőrt, akiket a bűncselekmény elkövetése közben értek tetten; az ügyben azóta előállítottak egy harmadik rendőrt is - közölte sajtótájékoztatóján a megyei főügyész. A rendőrök csempészcigaretta forgalmazásával foglalkozó banda tagjai voltak, amelyet a konkurencia átvert, a rendőr csempészek 300 ezer forintos vitájukat tervezték rendezni az emberrablással.