Változatlanul magas infláció
Idén júliusban a fogyasztói árak átlagosan 6,7 százalékkal haladták meg az előző évi szintet, csakúgy, mint a megelőző...
Idén júliusban a fogyasztói árak átlagosan 6,7 százalékkal haladták meg az előző évi szintet, csakúgy, mint a megelőző...
„A finnek is türkök, csak tiszta lappal indultak” – jegyzi meg KAP, ugyanis a humoristák éppen a miniszterelnök keleti barátkozásáról beszélgetnek. Szóba kerül, hogy milyen egy ökodiktátor, aki politikai ellenfelét komposztálja. Megtudhatjuk, milyen illusztris társaságban tölti az idejét a Türk Tanácsban Orbán Viktor. Még az is felmerül, hogy akkora volt mindig a barátság, hogy talán Mohácsnál nem is védekeztünk. Végül az is kiderül, mi köze van Ceglédi Zoltánnak a türkökhöz.
A magyar kormányfő szívesen adja elő, hogy diplomáciai közvetítő Oroszország és Ukrajna között, ám a két napja tartott EU-csúcson bebizonyította, hogy a szerep nem több politikai PR-akciónál. Így értékeli a brüsszeli tudósító, Oliver Grimm, aki azt is megjegyzi, hogy a politikus a háború kezdete óta nem lankad: folyamatosan a béke szükségességét hangoztatja.
Eldurvul a közbeszéd, összeomlik a közmegegyezés, veszélybe kerül a demokrácia amennyiben nem szabályozzák a jelenleginél jobban a digitális médiát, írja a Guardian szerkesztőségi cikke. Grúzia autoriter irányba sodródik, ám a nyugat nem tesz eleget, hogy ne így legyen, írja a Foreign Affairs. Az elnyomás hosszú lidércnyomása várhat a megszállt ukrán területekre, fogalmaz cikkében a Financial Times. A lap egy másik cikke szerint jelentősen átalakultak az erőviszonyok a Közel-Keleten, Irán évtizedek óta nem tűnt ennyire sebezhetőnek. Két neves amerikai jogász szerint a Kongresszus meg tudná akadályozni, hogy Donald Trump hivatalba léphessen. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
A pénzügyminiszter átállása a monetáris világba felveti annak lehetőségét, hogy Magyarországon is az euró legyen a fizetőeszköz. Sok politikai és gazdasági szereplő támogatja ezt, előreszaladni azonban nem érdemes: a leendő jegybankelnök nem kötelezte el magát egyértelműen, és a múltból kiindulva az se garantálható, hogy adott lenne a kormányzati szándék.
Bár a tőzsdék kitörő örömmel fogadták a republikánus elnökjelölt győzelmét, az amerikai lap cikkének két szerzője, Roberto Foa, a Cambridge-i Egyetem tanársegédje, illetve Rachel Kleinfeld, a Carnegie Békekutató vezető munkatársa visszafogottságot ajánl, mivel a populisták gazdasági mérlege általában siralmas.
A magyarok nélkül indult a lengyel EU-elnökség, válaszul arra, hogy Orbán Viktor a két ország kapcsolatának helyreállítása helyett az árkok mélyítésén dolgozik.