Csalók, szélhámosok, híres kóklerek itthon és a nagyvilágban
4 perc
2011.02.23. 17:36
A Wired magazin – amely általában infokommunikációs és technológiai cikkeiről ismert – legfrissebb számában híres csalókat, áldozatuk megtévesztésével pénzt kereső „okos” kóklereket vagy éppen „finom” tolvajokat, orgazdákat, zsebmetszőket, bűnözőket szedett össze.
A lap válogatásának egyik legfurcsább és legsikeresebb megtévesztője egy Poroszországból Amerikába került csalónő, Bertha Heyman (eredeti nevén: Schlesinger) volt. A „beugratás királynőjét” még a New York Times 1883-as tudósítása is vaskos, otromba nőszemélynek írta le, „akiről nehéz elképzelni, hogyan tudta tőrbe csalni áldozatait”.
Heyman (akinek gúnynevét – Confidence Queen – akár a „Bizalom Királynőjeként” is fordíthatnánk) mindenesetre számos üzletembert fosztott ki, általában jómódú férfiakra specializálódott. Elhitette velük, hogy gazdag, csak nem fér hozzá a vagyonához, ezért általában előleget kért tőlük valamilyen ürüggyel. A Wired szerzője szerint még a saját jogászát is sikerült megtévesztenie: azt mondta neki, hogy 20 millió dollárja van, csak ezt el akarja titkolni kicsapongó férje elől.
Amikor a pénzt sikerült kicsalnia, gyorsan meglépett, ám ettől függetlenül többször is letartóztatták. Egy 1881-es elítélése után viszont látogatta őt a fegyintézetben egy férfi, aki még ott is pénzt adott neki. Ezek után Bertha valószínűleg még a fogház vezetőit is megvesztegette, hogy kedvezményeket kapjon. Erről szintén a New York Times számolt be. A fegyintézet vezetője, Jacob Hess viszont csak ennyit mondott a lapnak: „Bertha Heyman egy rossz nő, egy nagyon rossz nő.”
Egy híres zsebmetszőt, Abe („a Tábornok”) Greenthalt is megemlíti a Wired. A zsebtolvajok általában nem kerülnek be a furfangos csalók múzeumába, ám Greenthal és bandája rászolgált erre. A szokásokkal ellentétben ugyanis nem csupán helyi vagy regionális, hanem országos hálózatot csináltak a zsebtolvajlásból Amerikában.
Aki eladta az Eiffel-tornyot
A csalók egyik királya kétségtelenül Victor Lustig, „a Gróf”. Róla a Wired azt írja, hogy több álnevet használt, mint amennyi hiba a Wikipedián van, de még az álneveknél is több csalás fűződik a nevéhez. Megvágta Al Caponét és kétszer is eladta az Eiffel-tornyot. A hvg.hu megnézte a Wikipedián Victor Lustig címszavát, és azt találtuk, hogy egyszer tényleg eladta az Eiffel-tornyot, méghozzá egy hulladékfém-kereskedőnek, sőt még meg is vesztegettette magát mint állítólagos francia politikust. Ám a másodszori eladás előtt leleplezték, és menekülnie kellett Párizsból.
Lustig az Osztrák-Magyar Monarchia csehországi részén született 1890-ben. Öt nyelven beszélt, és általában óceánjárókon fejtette ki áldásos tevékenységét. Al Caponét azzal verte át, hogy kért tőle 40 ezer – más források szerint 50 ezer – dollárt, hogy befektesse. Természetesen nem csinált vele semmit, viszont visszavitte, hogy nem sikerült az üzlet, de az alaptőkét visszaadja. Al Capone cserébe 5000 dollárt adott neki, hogy ennyire „korrekt” volt Lustig.
Amikor Amerikában elkapták, először sikerült megszöknie (csak Európában 45-ször tartóztatták le a Radio Praha szerint), de aztán végleg elkapták, és az Alcatrazban halt meg, 1947-ben. Természetesen álnéven.
Henry Slade, a spiritualista
A Wired listáján szerepel az amerikai születésű, de Európában híressé vált Henry Slade is, aki híres spiritualista volt a XIX. században, és még fizikusokat és más természettudósokat is megtévesztett. 1876-ban csalásért ítélték el Londonban. Még az evolúció és a természetes kiválogatódás teoretikusai, Charles Darwin és Alfred Russell Wallace is vitatkoztak munkásságán: Darwin Slade csalásért való elítélésekor a vád oldalán lépett fel, Wallace viszont védte Slade-et.
Az amerikai mindenesetre asztaltáncoltatásával és más „természetfölötti” képességeivel nagy vagyont szerzett, és Michiganben halt meg 1905-ben, idült alkoholistaként. Még Arthur Conan Doyle is azt gondolta róla, hogy komoly médium, aki összeköttetésben áll a túlvilággal. Ám a híres író is elismerte: „alkalmanként” csaláson kapták Slade-et. Akármi volt is a férfi titka – állítólag szoros kapcsolatban állt kora nagy bűvészeivel is –, halálakor egy szinte természetfölötti tulajdonsága kiderült a Wired szerint: hermafrodita volt.
És a magyarok?
A magyar csalók és kalandorok közül talán Trebitsch Ignác neve a legismertebb, vele a HVG hetilap is foglalkozott 2009 májusában, a Múlt-kor magazin 2010-ben, illetve Gömöri Endre könyvet is írt róla negyedszázaddal ezelőtt.
Az „igazi Trebitsch” 1879-ben született Pakson, majd Londonban Lloyd George pártjának a tagja lett, aztán állítólag a brit, majd a német és talán az amerikai titkosszolgálatnak is dolgozott. Beszállt a balkáni olajbizniszbe, Angliában váltóhamisítási botrányba keveredett. Később Kínába került, ahol amerikai és kínai megbízóinak dolgozhatott, de aztán talán a japánoknak is.
Élete egyik legfontosabb motívuma az elismertség utáni vágy volt, végül buddhista szerzetesként halt meg 1943-ban, Sanghajban. Trebitschhez számos mítosz kapcsolódott, összeboronálták többek között Churchillel és Hitlerrel is. Valójában nem nevezhető jelentős kémnek, politikai kalandorként azonban fontos szerepe volt – írta róla a Múlt-kor.
Egy másik hazai szélhámos pályafutásának még az utóélete is érdekes. Hamrák Jánosról van szó, akinek a történetét már annyi internetes lap dolgozta fel itthon – többek között a Rottenbiller utca faburkolatát adta el Hamrák Székesfehérvárra –, hogy a színikritikus, MGP (Molnár Gál Péter) nem bírta tovább, és megírta, honnan származnak valójában a Hamrákról szóló történetek.