Csődbe ment az egri focicsapat, mégis 2,4 milliárdból épül stadion a városban

1 perc

2018.09.26. 08:32

Felelős még nincs.

Miközben 2,4 milliárd forintért ígéri a kormány az egri stadion felújítását, még mindig tart az állami sporttámogatási rendszer egyik legdurvább csalási ügye az Egri Járásbíróságon – írja az Egri Ügyek.

A vád szerint az Egri Futball Club Kft. volt ügyvezetője, az egyebek közt sikkasztással, költségvetési csalással és hűtlen kezeléssel vádolt K. Zoltán 2011–2013 között összesen csaknem 105 millió forintot vett fel a klub pénztárából hamis számlák elkönyvelésével.

Korábban 49,5 millió forintos tao-támogatást is kért és kapott a Magyar Labdarúgó-szövetségtől (MLSZ) azért, hogy a csapat stadionjában villanyvilágítást építsenek ki. Csakhogy az ügyvezető mindössze 10 millió forintot fordított a beruházásra, a maradék pénzt elnyelte a klub könyvelése, egy részéből pedig korábbi tartozásokat fizetett vissza a vádlott.

Egy másik vádpont szerint a volt ügyvezető 30 millió forintot kért kölcsön egy angol üzletembertől, akinek azt mondta, hogy az MLSZ-től további 90 millió forintot kap majd, plusz dőlni fognak a szponzori pénzek. Ebből végül nem lett semmi.

Az ügyben csütörtökön lesz a következő tárgyalás az Egri Járásbíróságon.