Magyar a parlamentben: átfogó vizsgálat jön a gyermekvédelemben - ÉLŐ
A miniszterelnök bejelentése szerint miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.
Jelképesen is lezárt egy korszakot Egyiptomban Mohamed Murszi volt iszlamista elnök halála. A szétvert Muszlim Testvériség legfeljebb vallási mozgalomként maradhat fent.
Samsung eszközről küldve!
– fejezte be az egyik egyiptomi televíziós csatorna bemondója azt a 42 szavas hírt, amelyben bejelentették, hogy meghalt Mohamed Murszi. A baki csak alátámasztotta az egyik ellenzéki honlap hírét, miszerint az irányított média a kormány WhatsApp-üzenetben küldött rövid hivatalos közleményét hozhatta nyilvánosságra a volt iszlamista elnök haláláról. Mintha a hatalom teljesen ki akarná törölni a történelemből Murszit, a közleményben például csak a nevét említették, azt, hogy elnök volt, már nem.
A miniszterelnök bejelentése szerint miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.
Balogh János rendőr altábornagy vezetői megbízását visszavonták.