Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Lehet, de egyelőre nem biztos, hogy debreceni kutatók pillanthattak be először a sokat emlegetett, mégis ismeretlen sötét anyag világába.
Mérési hiba vagy Nobel-díjra érdemes áttörés a fizikában? A szakma és a sajtó is ezt latolgatja, mióta váratlan helyről, a debreceni Atommagkutató Intézetből (Atomki), Krasznahorkay Attila kutatócsoportjától érkezett új kísérleti eredmény napjaink egyik legvitatottabb tudományos kérdéséhez: mi lehet az a sötét anyag, amely a feltételezések szerint a világegyetem nagy részét kitölti. A feltételezések sorába tartozik, hogy kell lennie ötödik erőnek, amely szerepet játszik a sötét anyag részecskéi közötti kölcsönhatásban.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.