A koronavírusos iráni diákoknak csak enyhe tüneteik vannak

1 perc

2020.03.05. 07:58

Az első két magyarországi fertőzött nem ismeri egymást, egyikük február 22-én, a másikuk 28-án érkezett az országba.

Enyhe tünetei vannak annak a Magyarországon tanuló két iráni diáknak, akinél kimutatták a koronavírust. Lázuk nincs, kivizsgálásuk zajlik, mondta Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa csütörtök reggel az M1 csatornán.

Az infektológus elmondta, két elszigetelt esetről van szó, a diákok nem ismerik egymást.

Amint megérkeztek a kórházba, szinte azonnal hivatalos "kontaktkutatás" kezdődött, ami azt jelenti, hogy pontosan feltérképezik, merre jártak, kivel kerültek kapcsolatba, amióta visszaérkeztek Iránból.

A párjukat is elkülönítették, vizsgálati eredményük várhatóan még csütörtökön rendelkezésre áll.

Az egyik diák február 22-én, a másik 28-án érkezett Magyarországra.

A gyógyulási idejüket a laboratóriumi vizsgálatok határozzák meg, ezt azt jelenti, hogy egy koronavírusos beteg akkor tekinthető gyógyultnak, ha az egymást követő vizsgálatok nem mutatják ki a betegség jelenlétét szervezetében. Ez általában a betegség kezdetétől 10-14 napig tart, de egyénileg változhat, mondta a főorvos.

A jelenleg magyarországi karanténban lévő, 15 főből álló csoport – 11 diák, két tanár és két sofőr – előreláthatóan vasárnap elhagyhatja a karantént, egy fogorvos és az asszisztense pedig jövő hétfőn távozhatnak az elkülönítésből.

Mivel mindannyian jól vannak, valószínűleg nem fertőzöttek, de még az utolsó napon is vizsgálatokat végeznek rajtuk

– mondta Szlávik János.