Mészáros Máté Eszenyi Enikőről: „Nem gonoszságból csinálja, hanem mérhetetlen figyelmetlenségből”

8 perc

2020.03.10. 19:00

2020.03.11. 11:21

A Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő körül kibontakozó botránnyal kapcsolatban egyre több volt társulati tag lép a nyilvánosság elé. Verbális erőszakról, megalázó szituációkról számolnak be. Lapunknak a színházból 2015-ben távozott Mészáros Máté színész mondta el, miért épp most borítják az asztalt kollégáival.

A Vígszínház elszerződött társulati tagjainak nyilatkozata szerint, az igazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak hozzájárult ahhoz, hogy a tagok felbontsák szerződésüket a színházzal. Ezt konkretizálná egy kicsit? Miben és milyen helyzetekben nyilvánult meg ön szerint ez az agresszív kommunikáció?

Mészáros Máté: A verbális bántalmazásnak, a lelki abúzusnak nagyon sok formája van, de nekem akkor nem is azt volt a legnehezebb elviselni, hanem azt, hogy a Vígszínházban egy olyan légkör alakult ki, amelyben azt éreztem, hogy nem tudom elmondani, amit akarok. Hogy például nem lehetett vele arról beszélni, hogy nem érzem jól magam, mert nem jók a munkakörülmények, és változtassunk ezen, emeljük meg mondjuk a fizetést. Hogy nem tudtam tisztázni vele mint főnökömmel, hogy itt vagyok három éve, és valami nem stimmel a szabadnapjaimmal, mert olyan, mintha nem is lennének. Vagy, hogy esetleg járhatna-e szabadnap az olyan plusz eseményeken való szereplések elvállalásáért, mint mondjuk, egy május elsejei ünnepség a színházban.

Nem merte felhozni neki ezeket a problémákat vagy nem is volt lehetősége arra, hogy beszéljen róluk?

M. M.: Bizonyos helyzetekben el is menekült a kommunikáció elől, kikerülte a kérdést, vagy elütötte valamivel, vagy csak egyszerűen nem volt lehetőség a próbákon és a büfén kívül találkozni vele. Nem igazán tudom, hogy más miként igazgat, de például mikor Egerben voltam színész, az igazgatóhoz be lehetett menni, és lehetett vele beszélgetni.

Eszenyi Enikő irodájába nem lehetett csak úgy bekopogni.

Amikor Enikő rendezett, olyan hangsúlyokat, hangerőt és olyan stílust engedett meg magának, amitől azt érezted, hogy összeszorul a gyomrod. Gyakran voltam ilyesminek fültanúja. Ebben a munkában a te testeddel, a te súlyoddal, a te testalkatoddal vagy kint a színpadon, és az instrukciók során lehet személyeskedni egy bizonyos szintig, de egy ponton túl már bántó a személyeskedés. Ha folyamatosan azt az érzetet keltik benned, hogy te csúnya vagy, nem vagy eléggé szép, és ráadásul fiatal színésznő is vagy, akkor az olyan megjegyzések, mint, hogy „inkább feküdj le, mert túl nagy a feneked”, apró mérgezett nyilakként működnek, amelyek mennek beléd heteken, hónapokon, éveken keresztül, és ettől az önbecsülésed összemegy.

2015-ben hagyta ott a társulatot. Mi volt az utolsó csepp a pohárban, amikor úgy érezte, hogy fel kell állnia?