Koronavírus: Nagy Britanniában megduplázódott a halálesetek száma
Belgium az Alibaba alapítójától, Jack Ma-tól kapott segélyszállítmányt.
A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) szombat délutáni tájékoztatása szerint az elmúlt egy napban tíz páciens halt meg, így a rendszeres napi kimutatások kezdete óta eddig összesen 21 brit halottja van a járványnak. Chris Whitty angliai tisztifőorvos a szombati tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában közölte, hogy az elhunytak mindegyike 60 évesnél idősebb volt és krónikus betegségekkel küszködött fertőződése előtt, így valamennyien a kiemelt kockázati csoportba tartoztak. A szombati tájékoztatásban szereplő halálesetek Londonban, Birminghamben és Leicesterben történtek.
A brit egészségügyi minisztérium szombati összegzése alapján a nagy-britanniai fertőzöttek száma átlépte az ezret. A tárca adatai szerint Nagy-Britanniában szombatig 37 746 szűrést végeztek, és ezek eredményei között 1149 pozitív leletet azonosítottak.
Hírügynökségi értesülések szerint a spanyol kormány a nap folyamán drákói intézkedéseket fog bejelenteni, és gyakorlatilag vesztegzár alá helyi 15 napra a 47 milliós országot a koronavírus elleni harc sikere érdekében.
Hollandiában a megerősített fertőzések száma 155 új esettel 959-re nőtt és további két haláleset jelentettek szombaton. Az országban így összesen 12-re emelkedett a halásesetek számra - közölte a holland országos közegészségügyi intézet (RIVM).
Luxemburg szombaton bejelentette, hogy az országban elhunyt az első koronavírussal diagnosztizált beteg. A fertőzött 94 éves volt. Ez idáig 38-an fertőződtek meg a mintegy 620 ezer lakosú nagyhercegségben. Hétfőtől kezdődően két hétre bezárják az iskolákat és az óvodákat.
Belgiumban szombatra újabb 133 megbetegedést jelentettek, ezzel 698-ra emelkedett a fertőzöttek száma. A fertőzésben négyen haltak meg, egy ember pedig meggyógyult.
A Flanders Today című angol nyelvű belga hírportál szombaton arról tájékoztatott, hogy megérkezett Kínából a kelet-belgiumi Liege nemzetközi repülőtérre egy repülőgép, amely rakterében ötszázezer védőmaszk, különböző orvosi felszerelések, köztük a koronavírus-tesztek elvégzéséhesz szükséges eszközök vannak. A felszerelések a kétmillió maszkot és más egészségügy eszközöket tartalmazó adománynak a része, amelyet az Alibaba nevű kínai internetes kiskereskedelmi portál alapítója és tulajdonosa, Jack Ma szánt európai országoknak. Az első 500 ezer maszkból álló tételt a járvány által leginkább sújtott Olaszországba szállítják. A következő járatok az elkövetkezendő napokban szintén a belgiumi repülőtérre érkeznek. Jack Ma hasonló adományokat küldött korábban az Egyesült Államoknak, Japánnak, Dél-Koreának és Iránnak.
Az Apple szombaton bejelentette: két hétre bezárja Kínán kívüli kiskereskedéseit, hogy hozzájáruljon a koronavírus terjedésének megfékezéséhez. A hardvergyártó amerikai óriásvállalat intézkedései üzletek százait érinti világszerte, így Európában is, és március 27-ig lesz érvényben. A dolgozók ugyanúgy megkapják bérüket, az üzlethelyiségeket pedig addig is fertőtlenítik. Az Apple 15 millió forintot (mintegy 4,5 milliárd forintot) adományozott a világjárvány elleni küzdelemhez.