A bécsi magyar nagykövet szerint Orbán Viktor azt igyekszik kipuhatolni Európában, hogy pontosan meddig mehet el, de a vörös vonalakat nem lépi át. Nagy Andor, akit a Wiener Zeitung a miniszterelnök bizalmasai közé sorol, úgy gondolja, hogy Nyugaton nem jól ítélik meg a miniszterelnököt, ami abból fakad, hogy az egykori szocialista országokban sok tekintetben teljesen más a megközelítés, mint a földrész túloldalán. Vonatkozik ez az illiberális demokráciára is. A földrész nyugati felén úgy gondolják, hogy a liberalizmus és a demokrácia nem választható el egymástól, a magyar felfogás szerint viszont a liberális demokrácia is megfelel a jogállami ismérveknek.
Orbán nem lépi át a vörös vonalakat - a bécsi magyar nagykövet az illiberalizmust magyarázza
Orbán nem irracionálisan cselekszik, mindig megpróbál elmenni szinte a falig, de ha látja, hogy reménytelen a vállalkozás, akkor visszakozik, mondta Nagy Andor a Wiener Zeitungnak adott interjúban.
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
Szigeti Ferenc: Volt megkeresés, de soha nem szerveztek be
Történelmi pillanat, megnyíltak az ügynökakták – mutatjuk, mit találhatunk, és mi az, amit biztosan hiába keresünk
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Történelmi elnökséget akart Trump, és megkapta a republikánusok történelmi félidős veresége formájában
A Képviselőházban és a Szenátusban is a demokratáké a többség, már csak a győzelmük mértéke kérdéses – élő közvetítés a félidős választásokról
Mississippiben 43 szavazat a különbség, Alaszkában alig 1700 – így állnak a legfontosabb szenátusi versenyek
Paul Lendvai: Bumerángként üthet vissza Trump önbecsapása
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Sérülésmentes, alig futott kocsiként árulják a luxusautót.