Gyűlnek a viharfelhők a brazil elnök feje felett

1 perc

2020.05.07. 15:02

Bolsonarót többek között korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolják, miközben érthetetlen módon kezeli a koronavírus-járványt.

A brazil Legfelsőbb Bíróság döntésének értelmében hamarosan kihallgathatják a kormány három miniszterét azokkal a vádakkal kapcsolatban, amelyek szerint Jair Bolsonaro brazil elnök megpróbált beavatkozni a rendőrség nyomozásaiba, illetve visszaélt a hatalmával – írja az Indian Express.

A korrupciós vádakat a volt igazságügyi miniszter Sérgio Moro fogalmazta meg. A volt tárcavezető később lemondott, távozását azt követően jelentette be, hogy Bolsonaro menesztette tisztségéből Maurício Leite Valeixót, a Brazil Szövetségi Rendőrség (DPF) vezetőjét.

Az elnöknek a két fia miatt is főhet a feje, Flavio ellen pénzmosás és csempészet, Carlos ellen pedig álhírterjesztés miatt nyomoz a rendőrség. Az elnök végig tagadta a vádakat, és politikai támadásnak nevezte a vizsgálatokat.

A vádak Bolsonaro népszerűségét is befolyásolták. Egy friss közvélemény-kutatás szerint április eleje óta 9 százalékkal emelkedett azok száma, aki lemondatnák az elnököt, mára a brazilok 46 százaléka gondolja úgy, hogy Bolsonarónak mennie kell. A korrupció mellett azt sérelmezik brazilok, hogy az elnök rosszul kezeli a koronavírus-járványt, döntéseivel pedig inkább a konzervatívoknak kedvez, hogy hatalmon tudjon maradni.

Az elnök korábban menesztette Luiz Henrique Mandetta egészségügyi miniszter, aki arra szólított fel, hogy az országban kövessék az Egészségügyi Világszervezet (WHO) koronavírussal kapcsolatos irányelveit, például, hogy az emberek tartsanak távolságot egymástól.