Hiányzik még bárkinek április 4-e?

Ha Magyarország területének teljes elfoglalásához lett volna kötve e dátum, akkor egy héttel később is írhatnánk e cikket, ugyanis az utolsó magyar területek április 12-én kerültek szovjet kézre Rábafüzes és Pinkamindszent körül. A dátumot azonban Sztálin generalisszimuszhoz kellett igazítani, mint az Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök akkori kiáltványában szerepelt, „a magyar nép legjobbjainak évszázados álma valósul meg abban a napiparancsban, amelyben Sztálin marsall április 4-én bejelentette a világnak: a Vörös Hadsereg Magyarország egész területét felszabadította a német megszállás alól”. S ha már Sztálin letette a voksát április 4-e mellett, akkor ennek így is kellett lennie.

A háború szörnyűségei hét hónapig pusztítottak Magyarország területén, egymást érték a bombázások, romba dőlt Budapest, az ország csatatérré vált. A németek és a nyilas kormány a végsőkig akart harcolni magyar területeken, nem törődve sem az emberi életekkel, sem a nemzeti vagyont ért károkkal.

Magyarországon roppant áldozatok árán ért véget a háború 1945 áprilisában, amikor a szovjet csapatok véget vetettek a nyilas diktatúrának, a német megszállásnak és a háború borzalmainak.

A lerombolt Széchenyi lánchíd 1945-ben

Fortepan / Kádár Anna

Ám míg ma minden évben német és magyar fasiszták ünneplik a kitörés napját Budapesten, április 4-e szinte feledésbe ment. Pedig több mint négy évtizedig nemzeti ünnepnek számított, munkaszüneti nap volt, s nem volt olyan közintézmény, ahol ne kellett volna évről évre emlékezni rá.