„Emberek életével játszunk, ami nem megengedhető egy normális társadalomban” – a Pride betiltásáról egy pszichológus szemével
Mindenkinek csak egy élete van, és azt bűnössé tenni, üldözni elég nagy luxus – mondja Ritter Andrea klinikai szakpszichológus arról, ahogy most a közbeszédben patologizálják, elkülönítik a társadalomtól a melegeket, évtizedekkel korábbi szinteket idézve. Szerinte hatalmas határátlépés, hogy a politika most, a Pride betiltása kapcsán is beleszűrődik a köz értékrendjébe.
A coming outig gyakran nagyon kemény küzdelmek árán, sokéves lelki munka után lehet eljutni – erről az El(ő)bújás című könyvében is írt, amelyben egy meleg férfi útját kíséri végig az önelfogadásig. Miként hat erre az önmagában is terhelt folyamatra az, ami most a Pride betiltása körül zajlik, és ahogy a kormányzati kommunikációban tematizálják a homoszexualitást, az LMBTQ-közösségekhez tartozókat?
Valóban megváltozik ez a folyamat a jelen események hatására, hiszen újra ott tartunk – évtizedeket visszalépve –, hogy a melegséget elkülönítik a társadalomtól, patologizálják, a melegek elítélendő emberekként jelennek meg. Ismét jelentőséget kap, hogy meleg vagy transznemű valaki, és ismét lehet szorongani a coming outtól, hogy mi lesz annak a következménye.

Ha a coming outra egy folyamatként tekintjük, milyen fázisokat lehet benne azonosítani?
Először jön a felismerés, majd az identifikálódás, az öngyűlölet átfordulása önelfogadássá, amely sokszor szenvedéssel jár. A tényleges coming out akkor történik meg, amikor az illető elmondja a családjának, a barátoknak, a tágabb környezetnek. Fontos ugyanakkor, hogy
a coming out nem egyetlen elszigetelt esemény, hanem átível az egész életen. Nem úgy történik, hogy ha valaki egyszer elmondja, akkor végre túl lesz rajta, és mindenki megtudja.
Sok helyzet adódik, amikor újra és újra dönteni kell a coming outról, akár a személyes környezetben, a különböző baráti társaságokban, akár a munkahelyi környezetben. A negatív társadalmi megítélés ezt nagyon megnehezíti.
Mit tehet a környezet, tágabban a társadalom azért, hogy könnyebb legyen?
Az ideális az lenne, ahogy egy demokratikus országban kezelik: ha mindenki elfogadná. Ha része a globális értékrendnek, akkor személyesen, az egyes emberek szintjén is könnyű lenne elfogadni, és nem kísérné kisebbségi érzés. Ez nagyon biztonságossá teszi a teret, ha viszont meg van bolygatva, felerősödik a szorongás.