Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A svájci államfő szerint egy országban a rendszer autoriter jellegéről árulkodik, amikor akadályozni próbálják a hozzájutást az információhoz és az internethez, igyekeznek újságírókat megfélemlíteni vagy elűzni.
„A sajtószabadság minden kormány számára kényelmetlen, hiszen az újságírók kínos kérdéseket tudnak feltenni, de minél tekintélyelvűbb egy rezsim, annál veszélyesebbnek találja a maga számára a független médiát.”
Ezt a svájci államfő közölte az ország köztelevíziójának adott interjúban, amikor Genfben, az ENSZ emberi jogi főbiztosával, Michelle Bachelet Jeriával közösen a pártatlan tömegtájékoztatás fokozott védelmére szólított fel. Merthogy az önálló orgánumok egyre rosszabb helyzetbe kerülnek egy sor országban, és már rég nem csupán diktatúrákban.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.