Az egyetemtől a Parlamentig ért a Színművészetiért kiállók élőlánca
Több ezer ember vett részt a Budapesten a Színház- és Filmművészeti Egyetem bedarálása ellen szervezett élőláncos demonstráción, a résztvevők az egyetem épületétől a Parlamentig álltak, és így adták kézről-kézre az intézményi autonómiát követelő chartaszöveget. Percről percre frissülő cikkünkben követtük az eseményeket.
- A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetem Szentkirályi utcai épületétől a Parlamentig szerveztek élőláncot, azt követelve, hogy az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma Vidnyánszky Attila elnökkel együtt mondjon le.
- Az élőlánc érinti az ELTE bölcsészkarát és Corvinus egyetemet is.
- Ahhoz, hogy elérjen az élőlánc a Parlamentig, a szervezők szerint nagyjából ötezer résztvevőre van szükség. Ami biztos, hogy elért, bőven voltak résztvevők.
- A Parlamentnél megpróbálták bejuttatni a tüntetők által megfogalmazott chartát, végül egy oroszlános szobor talapzatára függesztették ki.
Az élőláncot megelőző sajtótájékoztató: