Szeretettel Pozsonyból: Koronavírus-járvány – fogy a türelem, lazul a fegyelem

4 perc

2020.10.20. 11:00

Szlovákia látványosan megúszta a Covid első hullámát, de a másodikat minden tekintetben sokkal nehezebben kezeli és viseli a szlovák társadalom. S nemcsak a szélsőjobbos fociultrák, hanem mások mellett a kreatív ipar munkásai vagy a tanárok és tanítók is. A kormányzat pedig belefáradt a járványkezelésbe.

„Matovič egy f…, jobb lenne megölni,”

mondja kamerára egy talán tízéves fiúcska, és a felvétel nem azért került nyilvánosságra, mert valamelyik kereskedelmi adó nézettséget gerjesztett, hanem azért, mert egy tüntető szülő dicsekedett el vele a világhálón. Idáig is el lehet jutni egy olyan tüntetésen, amelyet eleve az ultrák szerveztek, és amelyet nyíltan támogatott az újnáci szimbólumokban örömét lelő Marián Kotleba vezette, a parlamentben is jelen lévő szélsőjobboldali párt.

Ez is Szlovákia 2020-ban, a Covid második hullámának kellős közepén, Pozsonyban, kormányellenes tüntetésen.

Szeretettel Pozsonyból: Itt sem veszik túl komolyan a jogállamiságot

A szlovákiai politika és közélet továbbra is groteszk és abszurd, de közben egy példátlan iskolai vérengzés rázta meg az ország lakóit.

Nos, tisztázzuk, a kormány számos okot adott az elégedetlenségre. Vita tárgyát képezheti, vajon felülírhatja-e a gyülekezési jogot a rendkívüli állapot. Csakhogy a vasárnapi pozsonyi tüntetés szervezői nem a munkájukat elveszített emberek, nem a csődbe ment kisvállalkozók, nem a kártalanításra mindhiába várakozók, hanem a pozsonyi Slovan ultrái voltak a frissen letöltendő börtönbüntetésre ítélt Kotleba vezette Mi Szlovákiánk Néppárt parlamenti képviselőivel megerősítve. A fiúk kedvenc csapatuk meccseit hiányolják, érthető a szomorúság, de talán mégsem élet-halál kérdése.

Szlovákia a pandémia első hullámát látványosan megúszta. Hozzájárultak ehhez a március közepétől érvényes korlátozó intézkedések, a lakosság aggodalma és az ezzel járó, néha meglepő fegyelem. A korlátozásokat a választás és a parlament megalakulása idején vezették be, az új kormány magyarázatul azt kommunikálta, hogy a vírust nem tudjuk elpusztítani, a korlátozásokkal időt nyerünk, nem akarunk Bergamo sorsára jutni. Aztán jött a nyár, a korlátozásokat enyhítették, s bár a korábbi évekhez képest takaréklángon, mégis voltak szabadságok, utazás, tengerpart, valamint telt házas hazai üdülés.

Szeretettel Pozsonyból: A járványgörbe laposodik, a politikai nem

Szlovákiában óvatosan megkezdődik a korlátozások feloldása, de a találgatás is, hogy vajon mit hoznak majd az elkövetkező hetek, hónapok. A belpolitikai harcoknak a vírus meg se kottyant.