Olyan ez, mint a háborúban a sebészet: azokat próbálják megmenteni, akiknek van esélyük a túlélésre
– mondta még márciusban Christian Salaroli bergamói aneszteziológus a Corriere.it-nek. Akkoriban tele volt a világsajtó az olaszországi kórházi állapotokkal: az angol Sky News is apokaliptikus képeket rögzített, a haldoklók tömegét látta a legnagyobb bergamói kórházban, ahol a folyosók és szükségkórtermek is tele voltak lélegeztetésre szoruló emberekkel. Az orvosok és ápolók a riportban is elmondták: megfeszített erővel dolgoznak, de újra és újra arról kell dönteniük, hogy kit lehet megmenteni.
Az anyag lényegében "propaganda riport" volt: a Sky stábját ugyanis Bergamo önkormányzata hívta meg, hogy megmutassák a világnak, mi vár rájuk. Az orvosok azt üzenték: készüljenek fel a többiek is, és azonnal állítsanak le mindent, hogy lassítsák a kór terjedését.
Tavasszal Magyarország megúszta a súlyosabb járványt, noha a kormány már akkor hasonlóra készülhetett, mint legrosszabb forgatókönyv: leállították szinte a teljes egészségügyet, szabaddá tették a lehető legtöbb ágyat, és gőzerővel megvásároltak 16 ezer darab lélegeztetőgépet vagy légzést támogató készüléket.

Kiderült, ott túlbiztosították magukat, de talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen súlyos helyzet akkor nem alakult ki. A koronavírus-járvány második hulláma azonban jóval erősebb: a tavaszihoz képest laza korlátozásokkal az Orbán által pénteken bejelentett prognózis szerint november 21-re 2240, december 10-re pedig 4480 intenzív kórházi ágyra lesz szükség a legsúlyosabb állapotban lévő koronavírusos betegek kezelésére, ami egyben az általa ismertetett számítások szerint azt is jelenti, hogy 30-32 ezer ember szorul majd összesen kórházi kezelésre.
Orbán azt mondta, ez az egészségügyi teljesítőképesség határa. Azt azonban, hogy ez lehet-e a járvány csúcsa is egyben, a miniszterelnök nem mondta ki. Azt pedig, hogy ezt a terhelést valóban kibírja-e a magyar egészségügyi rendszer, egy hónap múlva a saját bőrünkön fogjuk megtapasztalni. Az általunk megkérdezett orvosok azonban attól tartanak:
nem fogja.