"A sast sem lehet kötelezni, hogy úgy éljen, ahogy a varjú" - 130 éve ölték meg Ülő Bikát

A legnagyobb észak-amerikai indián népcsoport, a sziú három ágból és azokon belül sok törzsből állott. A dakota (alakváltozatban: lakota) ág hét törzse egyikének, a hunkpapának volt a vezetője Ülő Bika (lakotául-dakotául: Tatanka Ijotake, angolul Sitting Bull), egyesek szerint törzsfőnökként, mások szerint sámánként, de az is lehet, hogy hol így, hol úgy. Mindenesetre ő volt a tekintélyes, gyógyító, bölcs, szent embere a hunkpapáknak.  

1868. november 4-én Fort Laramie-ban az amerikai kormány és a sziúk képviselői aláírtak egy szerződést, amely a sziúk és a „sápadtarcúak” mozgásterét és viszonyát volt hivatva meghatározni. Az ilyesféle szerződések azonban soha, semmilyen viszonyt nem rendeztek. A két fél jogi tudása, tájékozottsága közötti hatalmas különbség eleve kizárta a szerződések jóhiszeműségét. 

Azt a szerződés, amelyet 1868. november 4-én Fort Laramie-ban Sherman tábornok az amerikai kormány nevében, Vörös Felhő és 125 más rangos személyiség pedig a sziú nép nevében aláírt, telepakolták jogi csapdákkal, és teljesen irreális ellentételezést állapítottak meg annak fejében, hogy az indiánokat megfosztották életterük jelentős részétől, lehetetlenné tették számukra a megélhetést, önfenntartást a vadászó, gyűjtögető életmód keretében. A szerződéseket amúgy is lépten-nyomon megszegte mindkét fél azzal a különbséggel, hogy az indiánok jelentős része azokat nem is tarthatta a jogérzéke szerint magára nézve kötelezőnek, mert az aláírók nem képviselték a közösség egészét, a törzsek mindegyikét. A sziú törzsek függetlenek voltak egymástól. A vezetőik között Vörös Felhő képviselte az aláírókat, Ülő Bika pedig azokat, akik ezt a szerződést eleve nem fogadták el, akik a rezervátumokon kívül maradtak. Ülő Bika képviselte a lázadó szellemet. Neki tulajdonítják azt a mondást, hogy

„ha a Nagy Szellem azt akarta volna, hogy úgy éljek, mint a fehér ember, akkor annak teremtett volna; a sast sem lehet kötelezni, hogy úgy éljen, ahogy a varjú él.” 

Az 1870-es évek elején végképp felborult az Fort Laramie-i szerződés, amely örök időkre a sziúknak ítélte a dél-dakotai Fekete-hegyeket (Black Hills, Pahá Sapá). A Pahá Sapá volt a sziúk Olimposza, a világ közepe, ahol az istenek laktak. A harcosok a tisztító szertartások után itt társalkodtak a Nagy Szellemmel. A szerződés aláírásakor a Pahá Sapá teljesen értéktelennek tűnt, de hamar kiderült, hogy aranyat rejt a mélye.