Magyarország XIX. századi modernizálásához hozzájárultak a kolerajárványok is

HVG: Már az 1831-es kolerajárvány esetében is a karantént tartották csodafegyvernek. Miből gondolták, hogy ez hatásos lehet? Hiszen fogalmuk sem volt arról, hogyan terjed a betegség.

Fónagy Zoltán: Annak ellenére, hogy a XIX. század végéig valóban semmit sem tudtak a fertőző betegségek okairól, az ókortól kezdve felhalmozott tapasztalatok mégis azt sugallták, hogy a betegek elkülönítése valamelyest lassítja a járványokat. A terjedésre kétféle magyarázatot próbáltak adni. Az egyik, a miazmaelmélet szerint a „levegő megromlása” a felelős a járványokért, amit például bizonyos ételek és maguk a betegek is előidézhettek. A másik felfogás közelebb állt a valósághoz, mert azt állította, emberek egymással érintkezve adják tovább a betegségeket. A hasmenéssel és hányással járó, néhány nap alatt halált okozó kolerával szemben – amit valójában a vízben élő mikroorganizmusok terjesztettek – a karantén nem igazán vezetett volna eredményre akkor sem, ha valóban sikerül lezárni a határokat.

Fónagy Zoltán, az ELTE docense /// A magyar kolerafelkelés volt az utolsó jobbágylázadás

HVG: Hogyan nézett ki a XIX. század elején a vesztegzár a határon?

F.Z.: Kezdetlegesen. Jórészt a falvak parasztjait rendelték ki, akik nem értették az egészet, és inkább csak ímmel-ámmal eljátszották az urak kedvéért, hogy őrködnek az utak mentén. Még ha egy-egy levél átadásakor el is végezték füstöléssel a kötelező „fertőtlenítést”, amíg a válaszra vártak, a futárok és a parasztok együtt pipáztak a fűben.