„A Covid–19-járványt nem érdekli, mennyire vagy gazdag vagy híres, és az sem számít, hol élsz, illetve mennyire vagy okos. Ebben a tekintetben a vírus egyenlővé tett bennünket” – üzente a napokban rajongóinak Madonna, s a popszakma királynőjének véleményét a karantént jól őrzött, mindennel berendezett luxusotthonban átvészelő több híresség is osztja. Bármilyen szépen hangzik is a nagy egyenlőségről szóló vallomás, a tények egészen mást mutatnak: a statisztikák – már ahol készülnek – arról tanúskodnak, hogy a betegség világszerte nagyobb arányban érinti a társadalmak valamilyen okból sérülékenyebb tagjait.
A világ szegényeit a járvány duplán sújtja
A koronavírus-járvány újabb bizonyítékkal szolgál arra, hogy a válságok aránytalanul súlyosan érintik a kisebbségeket, illetve a társadalom perifériáján élő, egyébként is sérülékeny csoportokat, a hajléktalanokat és a menekülteket.

„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Hamilton a pocsék időmérője után: A csapatnak a versenyzőt kellene lecserélnie
Egy fotó alapján tűz volt a Mol százhalombattai olajfinomítójában
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.