A járvány a feje tetejére állította a globális élelmiszer-termelési rendszert

A szegény országokban súlyos éhínség fenyeget, míg például az USA-ban sertések és a baromfik feleslegessé vált tömegeit ölik le.

A járvány a feje tetejére állította a globális élelmiszer-termelési rendszert

Példa nélküli válság alakult ki a nemzetközi élelmiszeriparban, és nem tudni, hova vezet mindez – summázta a koronavírus-járvány által okozott helyzetet Arif Husain, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) vezető közgazdásza. Egyszerre jött létre élelmiszerhiány és termékfelesleg, nemcsak a világ távoli pontjain, de a gazdag USA-n belül is. A krízist tetézi, hogy a kínálati és a keresleti oldal is összeomlott, amire korábban ugyancsak nem volt precedens.

A WFP szerint három tucat országot különösen fenyeget a súlyos éhínség, amely ez év végéig további 130 millió embert érinthet. Ami azt jelenti, hogy az éhhalál küszöbén állók száma 2020 végére megduplázódhat. A szervezet járvány előtti jelentése szerint is 820 millió ember – azaz minden kilencedik – nem jut elég ennivalóhoz. Indiában sokfelé ezrek állnak sorba naponta kenyérért és sült zöldségért, Kolumbiában vörös színű ruhát vagy zászlót aggatnak az ablakba az éhezés jeleként, Kenyában nemrég egymást taposták agyon az emberek, amikor lisztet és főzőolajat osztottak.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.