„Ez már élet-halál harc, ha senki sem segít, végünk”

Gyenis Ágnes

4 perc

2020.06.01. 06:15

2020.06.01. 06:21

Úgy mentene munkahelyeket a kormány, hogy nem készül a válság elhúzódására, pedig lehet, hogy csak 2022-ben tetőzik a munkanélküliség.

Vám- és pénzügyőrt, tűzoltót, lakberendezőt is keresnek a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat portálján. Sok lehet az érdeklődő, az NFSZ április végén már 330 ezer álláskeresőt tartott nyilván. A statisztikai hivatal szerint pedig 170 ezren kapnak állami ellátást, azaz nagyjából minden második állását veszített ember tartalékokból, feketemunkából vagy a semmiből él.

„A járványhelyzetben eddig 250-300 ezer ember kerülhetett az utcára az addigi 150-170 ezer mellé. A kormány azzal számol, hogy e folyamat a második negyedévben, 7 százalék körüli munkanélküliségi rátánál tetőzik. Ám egyre valószínűbb, hogy a gazdaság nem egy csapásra áll helyre. Mivel a munkanélküliség mindig késleltetve jelenik meg, talán csak 2022-ben jut el a csúcsra. Láthatóan nem készülnek erre” – hívja fel a figyelmet Virovácz Péter, az ING Bank elemzője.