Az internetes kiskereskedelmet, éveket ugorva, a jövőbe katapultálta a koronavírus-járvány miatti bezárkózás. A GKI Digital kutatása szerint az első fél évben a forgalom rekordot döntött, elérte a 355 milliárd forintot. Ennek nagyobbik részét a nagy boltok bonyolították le, de közben forradalmi változások zajlottak a kis-, sőt a mikrovállalkozások szintjén. Tízszeresére nőtt például az ittaSzezon.com digitális piac forgalma – mondja a HVG-nek a 2018 óta működő startup egyik alapítója, Hámori Zsuzsa. A járvány előtt a vevők elsősorban kijelölt átvételi pontokon, ideiglenes úgynevezett popup piacokon vehették át a megrendelt árut, közvetlenül a termelőktől. Azóta egyre többen vállalnak házhoz szállítást is. Maga a konstrukció nem új, az elmúlt években megjelent egy egyre szélesedő, tudatos vásárlói réteg, amelynek igénye és lehetősége van hazai termékeket vásárolni, többé-kevésbé közvetlenül kistermelőktől. Így több szemet is kiiktatnak az ellátási láncból, a költségeket és a környezetterhelést is csökkentve. Ezzel párhuzamosan a kistermelők közül is egyre többen nyitottak az új megoldásokra.
A gazda házhoz viszi: óriásit fejlődött a digitalizáció a kereskedelemben
Egészen aprócska termelők is meglátták a lehetőséget (vagy a kényszerűséget) a tavaszi bezárkózásban, és házhoz szállítást vállaló webshopokat indítottak. Eddig úgy tűnik, többségük sikeresen.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Benyújtotta az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a kormány
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.