Az orosz határok sehol sem érnek véget – viccelődött 2016-ban Vlagyimir Putyin orosz elnök, másfél évvel az után, hogy keveseket megnevettetve annak ellenére is annektálta országa az Ukrajnához tartozó Krímet, hogy Moszkva 1994-ben a Budapesti Memorandumban garantálta az atomarzenálját feladó szomszédja területi integritását. Az Ukrajnának az 1950-es években Hruscsov szovjet pártfőtitkár által átadott félsziget „felszabadítása” eleinte igencsak népszerű volt ugyan belföldön – Putyin támogatottsága sosem látott magasságba emelkedett –, mostanra elpárolgott az eufória. És az is világosan látszik, hogy az 1991-ben széthullott Szovjetunió Oroszországgal baráti viszonyban maradt volt tagköztársaságaiban komoly és néha ki is mondott félelmet okozott a területfoglalás, illetve a kelet-ukrajnai szakadárok aktív támogatása.
Az Oroszországgal elvileg egy szövetségi államban lévő Fehéroroszországban például törvénybe foglalták, hogy azonnal rendkívüli állapotot lehet bevezetni,
ha megjelennek a Krímet elfoglaló „kis zöld emberkék”,
azaz az orosz hadsereg jelzés nélküli katonái. A krími események is hozzájárultak ahhoz, hogy az 1994 óta hatalmon lévő államfő, Aljakszandr Lukasenka kísérletet tett az EU-hoz fűződő kapcsolatok javítására, és ezért egy időre visszavett az önkényuralmi módszerek használatából. Ezt persze az ellenzék és a Nyugat által elcsaltnak minősített elnökválasztás után feladta, és újra Putyinnál keresett segítséget.
Az orosz-fehérorosz szövetségi állam megerősítéséről, azaz Fehéroroszország alárendeléséről tárgyalt Szocsiban a két volt szovjet tagköztársaság államfője, Vlagyimir Putyin és Aljakszandr Lukasenka. Az orosz elnök eldöntötte, hogy egyelőre Lukasenka oldalára áll, s ezzel újabb frontot nyitott Moszkva és a Nyugat között.
