Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Zajlik a polgárok regisztrációja, többféle oltóanyag is érkezett és érkezik Szerbiába, ahol talán az egész világon páratlan módon az újságírókat is veszélyeztetettnek minősítették, és az elsők közt oltják őket.
Miközben az elmúlt hétvégén Magyarországon még mindig feltételes módban esett szó arról, hogy több tízmilliárdból „vásárolna” kínai és orosz vakcinát a kormány, addig a szomszédos, nem EU-tag Szerbiába szép csendben már meg is érkezett az első egymillió kínai védőoltás.
Na jó, nem annyira csendben.
Aleksandar Vučić államelnök és stábja gondoskodott arról, hogy az esemény kellő médiavisszhangot kapjon. A küldemény szombaton, január 16-án délelőtt érkezett meg a belgrádi repülőtérre, és annak fogadására az elnökön kívül kivonult az egészségügyi miniszter, a nemzetbiztonsági ügynökség vezetője és Kína belgrádi nagykövete is, Vučić pedig az újságírók előtt kijelentette, ő maga is ezzel, azaz a Sinopharm vakcinájával oltatja be magát, hogy megmutassa: az oltóanyag biztonságos.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.