Mintha télűző hagyomány lenne, hogy Orbán Viktor március elején kitekint budapesti irodájából, vajon a Fidesz tagja-e még az Európai Néppártnak (EPP), és ha meglátja a felfüggesztő határozatot, tesz egy lépést a szakítás irányába.
2019 kora tavaszán provokálta ki a magyar miniszterelnök az első „majdnem szakítást”. Az európai parlamenti választásra azzal toborzott, hogy saját pártcsaládjának vezetőit a Soros-hálózat részeként állította be, és megvonta a bizalmat az EPP aktuális listavezetőjétől, a bajor Manfred Webertől. Orbán jól kalkulált: a néppárti partnerek nem engedhették meg maguknak, hogy az európai voksolás előtt kenyértörésre kerüljön sor a szavazóik körében népszerű bevándorlásellenes álláspont élharcosával. És a hatalmi számítás is azt mondatta, hogy a Fidesz nemcsak képviselői helyeket hozhat az EPP-nek, de kapcsolatrendszert is a konzervatívoktól jobbra formálódó populista erőkhöz. A közvetítői szerepet Orbán zárt ajtók mögött és nyilvánosan is számtalanszor felajánlotta a Néppártnak.