Fusizás, osztálypénz, unokázós csalás – így csökkentené az államadósságot a Duma Aktuál

Rekordszinten az államadósság, ezt már a Duma Aktuál sem nézheti tétlenül. Kovács András Péter több elmélettel is előállt, hogyan csökkenthetnénk a deficitet. Közgazdaságtan, presszó-szinten.

  • hvg360 hvg360
Fusizás, osztálypénz, unokázós csalás – így csökkentené az államadósságot a Duma Aktuál
Duma Aktuál a hvg360-on

A Duma Aktuál legfrissebb adásában Németh Szilárd és Gyurcsány Ferenc főztjét mustrálták, saját oltási tervvel álltak elő, és megvizsgálták Rogán Antalék friss ügyét.

A Dumaszínház közéleti műsorának friss epizódjait továbbra is a hvg360-on láthatják először.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.