„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Elég jó hozamot ért el miniszteri kinevezése óta Varga Judit. Végigvesszük, hogyan lesz kifizetődő a rajongás Orbán Viktorért.
Jól észlelte Orbán Viktor, hogy Varga Judit tökéletes reklámarc lesz a Fidesz kormányzásához. A miniszter – a kormánypolitikával összhangban – naivákat meghazudtoló felháborodással mutatta be ingatlanügyleteinek, ahogy ő fogalmazott, „igazságát”. Közösségi oldalán és vagyonbevallásában „röviden és őszintén” magyarázta el, miként lehet szimpla befektetéshez felhasználni a családi otthonteremtési támogatást. Amivel akaratán kívül egyszeriben érthetővé tette azt is, miért mondják perverznek azt, ahogy az Orbán-kormány újraosztja az állam bevételeit.
Vargáék cseppet sem szorultak rá a közpénzre ahhoz, hogy saját otthonuk legyen. Férjével együtt az akkor még csak leendő miniszter úgy vette fel 2017-ben a 10 millió forint állami támogatást, hogy párjának már volt egy pesti belvárosi ingatlana, amely három év múlva megközelítőleg 90 millió forintot ért. Varga ugyan azzal érvelt, hogy a kicsi, galériával együtt is csak 76 négyzetméteres lakás nem lett volna elég az ötfős családnak, ám abban semmi sem akadályozta őket, hogy a remek helyen, a Károlyi-kert mellett fekvő ingatlant nagyobbra cseréljék. Hacsak az nem, hogy ezzel elestek volna a 2019-ben 7,4 millió forintot fialó jószágtól.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.