Letartóztatták a Hős utcában holtan talált nő volt élettársát

1 perc

2021.08.02. 13:24

A bíróság szerint, ha a férfit szabadlábon hagynák, akkor az elrejtőzhetne a hatóságok elől.

Egy hónapra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak a letartóztatását, akit a Hős utcában holtan talált nő bántalmazásával gyanúsítanak – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A megalapozott gyanú szerint a férfi pénteken bántalmazta a volt élettársát, a nő a helyszínen meghalt. A férfit halált okozó testi sértés bűntettével gyanúsítják, ami 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A letartóztatás elrendelését a közleményben azzal indokolták, hogy a férfi szabadlábon hagyása esetén megszökne, vagy elbújna a hatóságok elől, illetve attól lehet tartani, hogy a még ki nem hallgatott tanúkat befolyásolná, megfélemlítené, vagy máshogy veszélyeztetné, meghiúsítaná a bizonyítást.

A rendőrség péntek reggel kapott bejelentést, hogy Budapest X. kerületében, a Hős utca egyik lakásában egy nőt holtan találtak. A helyszínen kiderült, az áldozat egy ott lakó 47 éves nő, akinek a testén több, bántalmazásból származó sérülést találtak. A feltételezett elkövetőt, egy 39 éves férfit a helyszínen elfogták és előállították.